Mottó

" A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel."

2012. november 6., kedd

/Újra/Tervezés



Ma, munkába menet elgondoltam, mi mindent szeretnék elvégezni karácsonyig. Mire lesz pénz, idő. Végiggondoltam, hány hétvégére vállaltam munkát az elkövetkezendő alig-két hónapban, és rájöttem, megint szűkre szabtam a készülődésre fordítható órák számát. Tudom én, hogy a mondás szerint arra van időnk, amit MEG AKARUNK TENNI, de pillanatnyilag még azt sem látom, hogyan lesz a karácsonyi süteményekhez megtörve/megpucolva a dió. Ahhoz itthon kéne lennem. Vagy valami ilyesmi... Sajnálatos módon azzal a születési rendellenességgel jöttem a világra, hogy nem vagyok képes  a táv-diótörésre.

Gyűjtöm az ötleteket, hozzávalókat a Mikulás, és karácsonyi ajándékokhoz, sok-sok remek dologgal kényeztet az internet. Gyönyörű, régi képkereteket kaptam mostanában innen is, onnan is, ezek meghatározó alapjai lesznek az idei év ajándékainak. Kell még befőttesüveg, víz, és egy-két boltban vett apróság is.

Sütemény is lesz szokásosan az ajándékok között, bár azt még nem döntöttem el, miket készítek ebben az évben. Puszedli, mézeskalács biztosan lesz, azt már  jövő hét végén megcsinálom, eláll karácsonyig.
Azt hiszem, a bonbonokról most lemondok, mert a jó minőségű alapanyag sokba kerül. A hozzávalókból csak a likőrös meggy van meg, mert azt kaptam egy ismerős nénitől. Szóval ezt asszem kihagyom.

Nagyban befolyásolja az ünnepi készülődésünket, hogyan alakul a fűtés-szerelés, mikorra tudnak Zsebiék végre átköltözni. Nekünk IGAZÁN az lenne a legszebb ajándék, ha együtt lehetnénk már Szentestére.


Ti mivel készültök az ünnepre?

Készen vesztek majd ajándékot, sk. készítitek?

Vagy még el sem kezdtétek a készülődést?


Ha van kedvetek, meséljetek az Ti adventi napjaitokról...


Más...


Voltunk tegnap Zsebi-Ilcsi-Bélus látogatóba. Mert súúúlyos elvonásban szenvedtünk már mindketten. :o))))


Ilcsi issstenifinom kenyeret sütött! Naggyon ügyes ez a lány!




Zsebi is nagyon szerette.




Egy percig nem tud nyugodtan ülni ez a kis Töpörtymanó. MUSZÁJ MINDIG VALAMIT FÖLFEDEZNI! Például a Nagyi táskáját... 




... meg mindenféle mást... :o)))))


Még evés közben is tornázik.















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése