Mottó

" A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel."

2016. augusztus 15., hétfő

Ötperces süti





Nnna, jó, tíz, ha segítség van... 

Végy hat tojást, öt evőkanál lisztet, egy evőkanál cukrozatlan, holland kakaóport, hat evőkanál porcukrot, csipet sót, és egy álomittas unokát, aki az ebéd utáni szunyókálásból alig ébredve, azonnal, NAGYON SÜTNI AKAR.   
Az unokán kívül (!)  a hozzávalókból készíts piskóta tésztát, vajazott. lisztezett tepsibe öntve süsd 165 fokon 15-20 percig (hőlégkeveréssel). 
Amint megsült/kihűlt töltheted bármivel: baracklekvár, puding, vajkrém, mittoménmi.

ÖT PERC múlva garantáltan SEMMI nem lesz a süteményes tálon... 




2016. július 27., szerda

Aszalt sárgabarack








A helyzet az, hogy szerelmes lettem az aszalásba.
Szentül elhatároztam, hogy márpedig nekem is lesz saját készítésű aszalvány a karácsonyi asztalon.

Persze az is közrejátszott, hogy aprónép szereti rágicsálni, legyen az vörös áfonya, sárgabarack, mazsola... Sütünk vele, bonbont készítünk, hát kell, na!

Nézelődtem, kérdezgettem, próbáltam aszalógépet szerezni, és egyszer csak jött a tipp: ott a sütőd, légkeveréses, kezdj neki. 


Nekiláttam.

Három napon át készült, persze nem folyamatosan.   


... alakul... 

Közben sütöttünk kenyeret, húst, zöldséget, süteményt, "néha" elmentünk otthonról dolgozni.
Éjszaka pedig aludtunk.

Harmadnapra késznek nyilvánítottam. 





Jóvanna! A piacon szebben mutat, de a család szereti.

Nem fogja megérni, hogy a karácsonyi asztalra kerüljön.

De sebaj! Nemsokára igazán beindul a szilva-, és szőlő-szezon!

Micsoda klassz dolog lesz saját készítésű aszalt szilvából bonbont készíteni ajándékba!










2016. július 24., vasárnap

Az égig érő paradicsomfa





Egyszer csak ott volt a kerítés tövében.
Senki sem tudta, hogy került oda. Persze mi sejtettük... a szomszédban, a kerítés másik felén, pár lépésnyire tőle, minden évben növöget pár tő paradicsom.
Megcsodáltuk, aztán rálegyintettünk: Ááááá, úgysem lesz belőle semmi!
Mondta a szomszédasszony is, ő aztán felénk se járt...magocskával, palántával pláne nem! 
De a paradicsom nem hallgatott senkire.
Ő csakazértis megmutatta!
Először pár, pici virággal. Közben pedig terjedt, „lombosodott”, nem akartunk hinni a szemünknek. Locsolgattuk, kapott segítséget a talpon maradáshoz egy karó képében. Aztán még több támasztékot, még többet, és még többet... még a kerítéshez is odakötöztük spárgával.
Ma ismét megcsodáltuk aprónéppel. Telistele van apró paradicsommal! Millió kérdésünk volt hozzá… Mikor lesz már piros a termése? Ehető lesz-e? És, ha igen, milyen lesz az íze?
Mekkora lett, mióta utoljára rácsodálkoztunk… hiszen ez már majdnem az égig ér!
Egy csoda növöget az udvarunkon, a homokozó mellett.
Egy égig érő paradicsomfánk van! 











Napraforgók a káosz közepette...
Nem is értem, hogyan lett...



De mindegy is a hogyan! Gyönyörű!

2016. március 18., péntek

Lufi Lajos





Ültek az ebédlőasztalnál, beszélgettek. Anya ölében majdnem elaludt a bágyadt Zsebi… nem érezte magát valami jól.  Kismaszat le-föl szaladgált a szoba, és a konyha között, fáradhatatlanul rótta a köröket.  Neki szerencsére csudajó kedve volt.
Egyszer csak a Mama mellett kidugta fejét az asztal alól egy naggggyon fura figura. Alaposan meglepett mindenkit
Kérdezgették, mi a neve, hogy került oda…
Illedelmesen bemutatkoztak neki (még Kismaszat is rögtön ott termett,  nehogymáá kimaradjon a mókából), de ő egyre csak azt hajtogatta: a Zsebihez jöttem.
Zsebinek csupa mosoly lett az arca. Őőőőhozzá jött látogatóba ez a fura kis szerzet! Nagyon örült neki, és kíváncsian ült föl Anya ölében, hogy jobban lássa.
 - Na, de hogy hívnak? – kérdezte megint a Mama.  - Én a Zsebi nagymamája vagyok. - mutatkozott be ismét.
 - A ZSEBIHEZ JÖTTEM! – dörrent a válasz.
 - Szia! Én a Zsebi anyukája vagyok. – próbálkozott Anya is.
 - A ZSEBIHEZ JÖTTEM! – hangzott el újra.
 - Jól van, jól! Azért megmondhatnád mi a neved! – méltatlankodott a Mama. – Talán Bubócsicsak Péternek hívnak? 
Zsebi akkor már nagyokat kacagott, Kismaszat meg gyanakodva méregette a váratlan vendéget.
 - Neeeeeem! Én a Lufi Lajos vagyoooook! – mondta meg végre a nevét a mókás figura. 
Ekkor már mindenki nevetett az asztal körül.
Már nem kérdezgették Lufi Lajost, hogy került oda, minek jött.
Már TUDTÁK.
Azért jött, hogy mosolyt varázsoljon mindenki arcára.  



KÖSZÖNJÜK A MÓKÁT, A ZSEBI-KISMASZAT MOSOLYOKAT APA! ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥





2016. március 8., kedd

Húsvétra gondolva



Nem olyan nagy ünnep  nálunk, mint a karácsony. Akkor az igazi, ha jó idő van, mert akkor lehet tojást/ajándék könyvet, homokozó játékot, mittoménmit keresgélni a fűben /Errefelé hagyomány, hogy húsvétra kapják a gyerekek a nyári, szabadtéri foglalatosságokhoz  a játékokat, hozzávalókat. Bár labdát már most hoztunk a Papával, mert nem bírtuk ki, a hatalmas trambulin pedig tavaly december eleje óta várja, hogy birtokba vegye aprónép, és nem kötjük majd a húsvéti nyuszihoz... :o)))))/

Dezééééé... vannak kajás hagyományaink is. Amire ezennel ünnepélyesen elkezdek ráhangolódni. :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))


Lesz sonka, krumplisaláta, töltött káposzta, Limara-féle húsvéti töltött kalács, mézes krémes (mert Ilcsi ezt kérte)...

Na, meg ez:



( a facebookon leltem ma, és nagyon tetszik)




Holnap, hazafelé megveszem a lufikat, és a csokit. :o)))))

És természetesen csinálunk egy próbát. :o))))





2016. március 6., vasárnap

Mosolyok... a könnyeket pedig lenyelem...


Tegnap a következő cetli várt a mosogatónál, mikor hazaértünk a Papával:





Mostanában ez a sláger munka aprónépnek... virul a feje, ha mosogathat. :o)))


ez a fotó egy hétköznap reggelen készült, oviba/munkába indulás előtt

... bár ma volt egy kis riadalom, mikor csusszant, és törött egy tányér... de sebaj! Ennél nagyobb kárunk/bajunk sose legyen! Van belőle bőven, kitart, míg az összes unoka megtanul mosogatni. :o))))))))

Na, és van újabb segítőnk a konyhában... :o)))






Készül a habos-almás a Papa kedvéért :o))



Mártoni kertünkben pedig  kinyílott az ibolya, és élni kezdett az aranyeső.
















2016. február 21., vasárnap

Újra tanulnék horgolni






Katalinnál olvastam, hogy nyakravalót horgolt.
A néni, akinél tegnap dolgoztam, nekem ajándékozta a húga (aki már régesrég meghalt) horgolótűjét, két doboz horgoló-cérnát/fonalat (nem is tudom, hogyan nevezik pontosan, a dobozra az van írva "horgoló gombolyag").
Most már csak elő kéne csalogatnom valahonnan a nagyon mély emlékek közül a "hogyant".
Valamikor tanultunk a suliban kötni, horgolni, varrni, fúrni, faragni...
Néztem a neten, vannak minták, vannak videók, de arra pl. nem emlékszem, (és nem is találtam erre "puskát"), hogyan kell ELKEZDENI. Papus sem emlékszik (Ők is tanulták, ráadásul Anyósom gyönyörűen kézimunkázott).
Abban reménykedem, hogy Ágnes sógornőm még tudja.





2016. február 20., szombat

Dió-számtan





Ma este, a vacsoraasztalnál szóba került a nemsokára elkövetkező születésnapok sora.
Papa… Regős… Anya… ééééés, a központi kérdés: milyen tortája legyen az ünnepeltnek?
(A születésnapos joga ezt eldönteni…)
Elsőnek a Papáé lesz. Kérdeztük a leendő szülinapost, na milyen? - Naaagy! - válaszolta.
Zsebi rettentő izgatott lett. Nade MILYEN, Papaaaaa????? Csoki (!), vagy túró rudi torta (!)?
Játszottak egy darabig a szavakkal, Papa és unokája, aztán megszületett az egyezség (!): csokoládé tortája lesz a Papának.

Na, jó! De mikor? Ez is nagyon fontos kérdés kérem szépen! Számoltuk a napokat, mutattuk az ujjunkon: hetet kell aludni, és köszönthetjük a Papát.

És, nehogy elfelejtődjék véletlenül a dolog, kitaláltuk a dió-számtant. Kiszámoltunk az ablakba hét szem diót, és hét szem mogyorót. Minden este, fürdés után, mielőtt aludni térne, aprónép elvesz belőle egyet-egyet: Zsebi a dióból, Kismaszat a mogyoróból.
Mire elfogy minden az ablakból, megérkezik Nagyapó születésnapja.

Persze a főőőőlényeg embereeek: egy óriási, csokoládé torta kíséretében!

Ma este meg is kezdhettük a visszaszámlálást.



... és gyakorolunk ezerrel a tortasütésre...  
grin hangulatjel  grin hangulatjel  grin hangulatjel  grin hangulatjel grin hangulat





 heart hangulatjel heart hangulatjel

2016. február 17., szerda

Szia Kati!





*










Odafönt találkozunk. 
... és majd jóóól kidumáljuk a srácokat...



*A lányok engedélyével használva.

2016. február 2., kedd

Búcsú





Van úgy, hogy az ember lánya megismerkedik valakivel, és rögtön úgy érzi ezer és egy éve már. Soha nem látják egymást, mégis egy húron pendülnek. Azonos (és mégis más) gondolatok, értékrend, érdeklődési kör.. ki tudja, mi hoz össze két ismeretlen embert ebben a virtuális világban. Én sem tudom. Nem is firtatom már. Egyszer csak elkezdtünk beszélgetni még a régi natimama blogon. Nem firtattam akkor sem, később sem, hogyan került oda. Egyszerűen csak örültem a jelenlétének, kedves szavainak, a humorának. Aztán persze kiderült, hogyan került hozzám, és én annak is örültem.
És eljött a perc, amikor már emailben is beszélgettünk, sokatsokat.

Okos gondolatokkal, mély érzésekkel, őszinte szeretettel megáldott ember volt.

Hálás vagyok a Sorsnak, hogyha csak virtuálisan, és messziről is, de megismerkedhettem vele.
Gazdagabb lett az életem, hogy beszélgethettem vele.

Szegényebb lett a világ egy EMBERREL.


Nyugodj békében OKati!




2016. január 24., vasárnap

Téli örömök



Végre, végre esett gy kis hó, és beteg sem volt senki! Lehetett menni szánkózni, hóembert építeni!






Még, ha csak ekkorát is... :o))))))




Régóta lessük a madarakat, esznek-e már a kitett (igaz, egyenlőre még műanyag) madáretetőből. 




Csak kerülgetik, kerülgetik, de valamit nem jól csináltunk, mert nem esznek belőle.

Aztán a héten vettem egy könyvet. És lett új madár-várta. :o))


Végy egy papírgurigát (ha lehet, a papírtörlő méretében), kend be mézzel, tegyél rá mindenféle magot, fűzz át rajta madzagot, és akaszd ki a faágra.
Aztán reménykedj, hogy jönnek a lakomára a vendégek. smile hangulatjel





Papa! Ezt látni kell! :o))



Az asztal megterítve! Jöhetnek a vendégek. 


Remélem, legközelebb magokat falatozó madarakat is mutathatok Nektek!



... és még egy kis sütés is belefért... :o))))












2016. január 16., szombat

A köddé vált kávéfőző-gumi


fotó valahonnan a netről..


Újév reggelén a szokásos hétvégi rendben zajlottak a napindító szertartásaink: kényelmes reggeli, kávé az ágyban, vihánc a gyerekekkel, végül a romok eltakarítása. 
Mosogatás közben különös figyelmet kért a kávéfőző gumija, állandóan a kezembe akadt, toszigáltam ide-oda a mosogatóban (ahelyett, hogy rögtön elmostam, elraktam volna onnan), de egyszer csak sorra került, aztán be az edényszárítóba.
Amikor, kicsit később, a helyére akartam pakolni, csak hűlt helyét markolásztam az edényszárítóban. Nézegettem, merre lehet, közben rakodtam a többi cuccot, a gumi csak nem került elő.

Hmmm… Belekotortam a szemétbe, hátha a zaccal, ugye… nem akadt az ujjaim közé. Négykézláb álltam, kipakoltam a mosogató aljából, elemlámpával körbekémleltem, sehol semmi. 
Kezdtem ideges lenni… sehol az a nyüves gumi. Nem értettem a dolgot, HISZEN MOST RAKTAM ODA, HOL A FENÉBEN VAN????!!!!
TUDTAM, hogy másik nincsen (ez egy egészen friss darab, nemrég cseréltük).
  
Tartalék kávéfőző Ágnesemnél, Inárcson (az egyik családi bulira vittük ki, oszt kint hagytuk), január elseje van, péntek, hétfőig minden zárva, hol veszek másikat?
Riasztottam a Papát, kotorja meg ő is a szemetet, hátha csak én nem, mert már sík ideg vagyok…
Papa ki az udvarra, kiborítja a szemetet, átnézi apránként. Aztán Ő is négykézláb, pakolás a mosogató alól, elemlámpás kémlelés, hátha... hátha... gumi sehol.

Hogy a búbánatba fogok kávét főzni? Volt bajom, na!

Indítottam a problémamegoldó-fogaskerekeket… MUSZÁJ KITALÁLNI VALAMIT!
Gyors telefon Inárcsra, Veronkáék még ott vannak, takarítják a szilveszteri buli romjait, hurrráááááá! Hazafelé kanyarodjanak erre, hozzák haza az elhagyott főzőnket!  Rábólintanak, nekem pedig hatalmas kő gördült le a mellyemről... J J J Estére lesz kávéfőzőőőőnk!!!!

Ebéd utáni alvásból fölébredve aprónép sorban áll a reggeli kakaó maradványaiért. Apa rutinosan veszi elő a hűtőből, tölti a bögrékbe, s aztán vigyorogva rám néz:
- Itt az én megkésett karácsonyi ajándékom neked. – mondja, s mutatja a kakaó alól kibújó kávéfőzőgumit.
Abban a pillanatban megszólalt a csengő, és megérkezett a másik kávéfőző is.


Merugye: aki tud, az TUD! J J J



2016. január 14., csütörtök

Zöldségkommandó





Valamikor október végén, november elején láttam meg a felhívást egy helyi facebook csoportban.

Tetszett az ötlet, gondoltam kipróbálom.  Adok magamnak három hónapot, havonta egy szállítással (alkalmanként másfél-két óra), hogy megtudjam, hasznukra vagyok-e, bírom-e lelkileg.  Összeállt a csapat: van, aki kiáll a placcra, és felhívja az emberek figyelmét az adományozás lehetőségére, van, aki a szállításban segít. Elsősorban biciklis szállítókat kerestek, kitétel volt, hogy kocsival nem lehet. Biciklizni nem akartam, mondtam, ha gyalog lehet, jövök. Így lettem a zöldségkommandó tagja. J

Remekül működik a dolog, nem csak nálam, mindenféle szempontból.
Jönnek az emberek, adakoznak, így karácsony elmúltával is.

Adnak a piacon árusító kistermelők: a pék hozza a kosárnyi kenyeret, kalácsot, édes-sós péksüteményeket, a húsos a disznózsírt, szalonnát, kolbászt, a mézes különféle mézeket, a szörp-készítő a szörpöket, a sajtostól parenyicát kaptunk. J




Az vásárlók pedig… még ebben a csendes, januári időszakban is, amikor alig van mozgás (a termelők szerint) a piacon, jönnek, és hozzák a tálca tojást, kilószámra a mandarint, almát, narancsot, a zöldséget, paprikát, paradicsomot. Van, aki először tudakozódik, mire van még szükség, és egyikük ma  megkérdezte, lehet-e mást is, mint élelmiszert. J J
Minden alkalommal gyűlik annyi, hogy jut bőven a négy családnak (akiket a családsegítő központ ajánlott a figyelmünkbe), és kapott már egy anyaotthon is, mert annyi adomány jött össze. 

Mi pedig forró teával, finom süteménnyel (valaki mindig hoz valamit J ) kínáljuk őket cserébe.


A csapat (egy része)



Indulnak a bringás szállítók.
(A gyalogos meg fényképet készít indulás előtt) JJJ

Szeretem, hogy én is köztük lehetek. 






2016. január 12., kedd

Fánk, kocsonya, gipsz...



*


Az elmúlt hétvégén kocsonya-készítős kedvem kerekedett. Igaz, már karácsonykor megbeszéltük, hogy nemsokára készítünk egy jókora adagot, amiből aztán jut majd annak is, aki magának nem áll oda főzni, de nagyon szereti. Aztán a fészen szembejött velem egy tepsiben készülő, töltött fánk receptje, így fánk-készítős kedvem is lett izibe!

Első lépésben eldöntöttem a kocsonya hozzávalóit: első köröm, első/hátsó csülök, füle, farka, bőrkéje. Meg egy kis husi, mert van aki csak azt kér a tányérjába (vagy csak a levet, mert úgy szereti)... :o)))

Körbetelefonáltam a nálam okosabbakat, ekkora adaghoz mennyit rendeljek a felsoroltakból. Kaptam jó nagy hümmögéseket jó tanács helyett, mondván ekkoraadagoténmégsosem! Így aztán kitaláltam magam, lesz, ami lesz alapon, és megrendeltem. És csak kicsit kaptam a szívemhez, amikor péntek reggel, a hentestől hazafelé menet Papusom fölhívott, hogy elmondja a jó hírt: közel tizenkétezer forinttal járultunk hozzá aznap a hentes bevételéhez. Ha annyi, hát annyi! Én rendeltem! Mééé nem kérdeztem rá előrelátóan, hogy hány mázsás disznót vágnak aznap hajnalban, nem igaz??!! :o))))

Papa becuccolt a kocsiba, és kiautózott Inárcsra, hogy folytassák a favágást a Józsival.Munka után vonattal indultam utána, és egy csoda-világba csöppentem, ahogy elhagytuk a várost! Hófehér volt minden... fű, fa, szántóföld... még a fa tetején gubbasztó ragadozómadár is. Csodaszép látvány volt. (Nagyon sajnáltam, hogy nincs még gépem! Azt csak hétfőn tudtuk elhozni a szervizből.)

Még aznap este előkészítettük a kocsonya-főzést: húst szortíroztunk (a csülkökből került a fagyasztóba is), körmöt pörzsöltünk, húst tisztítottunk, hagymát, fokhagymát pucoltunk.

Reggel az emberek elmentek bevásárolni az egyéb mindenféléket, mi meg összedobtuk Ágnesemmel a fazékba a hozzávalókat, hogy férfinépnek már csak rá kelljen emelni a hatalmas méretű fazekat a gázra. Délidő volt, mire elkezdett főni, úgy IGAZI kocsonyás módon: néha-néha moccant egy picit. Hagytuk, tegye a dolgát.

Közben a Józsi esett egy rohadt nagyot a jégen elcsúszva, és a fánk is haladt a maga útján.
Kézzel dagasztottam, mert Ágnesemnek eléggé viharvert gyengécske a dagasztó ketyeréje. Izzadt a plafon rendesen. :D


Kelesztettem, szaggattam, töltöttem, sütöttem...



















Najóvanna! Az első adag nem egészen úgy néz ki, mint a receptben szereplő képen, viszont isssteniennagyonfinom lett!!!!




Ebédeltünk, kávéztunk, békésen ejtőztünk, győzködtük a Józsit, hogy meg kéne mutatni egy orvosnak a térdét, mert egyre nagyobbra nő. Makacsul ellenállt.

A kocsonya ezalatt szép, csendben fődögélt magában. 
Este fél hét felé már úgy ízleltük, hogy megfőtt, lehet leszűrni, csontozni, tányérba rakni, amikor Józsi nem bírta tovább, és beleegyezett az orvosi vizitbe. 
Gyors net-böngészés, telefonálás, merre-hová induljanak, aztán hétkor a két fiú útra kelt a Merényi traumatológiára. 
Tíz körül kerültek elő, Józsefünk lába rögzítő, fél-gipszben (nem tört, "csak" elvándorolt egy kicsit a helyéről), combtőtől bokáig befáslizva**. 

A sérült rögtön ágyba, a kocsonya éjfélre tálba is került. :o))))













*A kollázson a fölső fánk már itthon készült, kovásszal, és Ilcsi követte el. Sikeresen alkalmazva minden tapasztalást.  :o)))

** Az injekció beszerzése (ami a trombózist van hivatva megelőzni) vasárnapra maradt. Volt annak is némi bája, hogyan találtuk meg a TÉNYLEGESEN ügyeletes patikát Dabason, ahol aztán nem volt, ami nekünk kellett volna. Azt is szerettük, hogy a kérdésre: hova menjünk tovább, a gyógyszerész közölte: irány Pest, vagy Kecskemét! 
Végül tíz perccel pár kilométerrel odébb, Ócsán, egy tündéri, segítőkész patikus hölgy sietett a segítségünkre, és kiválthattuk az "áhított" injekciót. 


Ágnesünkre már csak egy feladat maradt: megtanítani a Józsit, hogyan kell gipszelt lábbal fürdeni.... :D :D :D :D 

... és ekkor még mindig csak január tizedikét írtunk...