Kalandtúra. Kell ez nekem?

Azzal kezdődött, hogy fél négykor kellett volna kelnem, de negyed ötkor másztam ki az ágyból, hogy Papust útnak indítsam öt előtt tíz perccel. DE NEKEM NEM ELÉG EHHEZ FÉL ÓRA, NA!


Munkába menet a kereszteződésnél olyan érzésem volt, hogy meg kell állnom. Még ha elsőbbségem volt is. Az autós nagy csikorgással, rémisztő sebességgel, jelzés nélkül fordult be, és suhant tova az orrom előtt. Ha lelépek a járdáról, most nem írogatnék itten hülyeségeket...

Aztán a telefonok... Azok sem röhögtettek meg. Még június végén rendeltem másfél kiló fűszerpaprikát. Megbeszéltük mikorra, hogyan jut el hozzám, a fizetést, mindent /Szeretnénk vinni Erdélybe, a családnak, ajándékba./. Azóta mélységes csönd. Gondoltam rákérdezek már, mifene van... Mindjárt indulunk...
- Ja, hát nem érem el a P-t (ő hozná el a termelőtől a cuccot), de nem ez a legnagyobb bajom. A lányok kimentek Németbe, és elvitték a paprikát. 
Ezt úgy érti, hogy nincsen meg a rendelt paprikám? - kérdeztem bambán, némiképp hüledezve.
- Úgy.
Vajon mikor akarta ezt közölni velem? Tudja a telefonszámomat (évek óta tőle vesszük az éves fűszerpaprika készletünket), csak elő kellett volna vennie a ketyerét. Persze megkérdeztem, de nem kaptam egyenes választ.
Most így hirtelenjében honnan a fészkesből szerzem be? Pfffff!!!!!!!!

De a mai kalandtúrám csúcsa a hazafelé tartó utazásom volt.

Három megálló után leszállítottak a buszról, hogy teljes útzár van, gyalog lehet tovább menni. Cirka öt buszmegállót.
Jóóvan! Legyalogoltam. Ezt túl lehet élni.
Ácsorogtunk az első buszmegállóban, ahol már ígértek tömegközlekedési eszközt. Mindenféle jött, csak az nem, ami engem irányba tett volna hazafelé.
Kb. húsz perc múlva érkezett az első. Jóóóvan! Ezt is túl lehet élni.
Fölpaszíroztam magam, mert már rohadtul elegem volt akkorra a pesti flaszterból.
Miközben lendületbe hozta magát a csotrogány, arra gondoltam, most már csak az kéne, hogy ez meg lerobbanjon a seggem alatt. Hát nem kellett volna ilyesmikre vágyakoznom! A harmadik (!) megállónál a sofőr kidugta a fejét az ablakon, és bájosan beleüvöltötte a zsúfolt utastérbe, hogy műszaki hiba miatt nem tud tovább menni. Ekkor már több, mint másfél órája voltam úton hazafelé és még a fele utat sem tettem meg  (normális esetben a bevásárlással együtt otthon vagyok másfél óra alatt).

Másik busz. Első megálló... második... vártam, mi fog történni a harmadiknál. Satufék, utasok egymás hegyén-hátán. Biciklis nem vette észre a csuklóst, majdnem befordult alá. Nem is tudom, de komolyan, hogy védte ki ezt a balesetet a sofőr! Túléltük ezt is!

Ezek után már csak kétszer kellett átszállnom, és hipp-hopp haza is értem.

Akkor odabújtam a Zsebgyerekhez, és engedtem puszilgatni-kényeztetni magam.
És ő engedte puszilgatni-kényeztetni magát. Királyság volt!