Mottó

" A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel."

2014. szeptember 25., csütörtök

Mindenféle...






Jól esik a forró kávé, a mellény a hátamra... hűvös a lakás. Mártonban már egy ideje befűtünk az esti fürdés idejére, itthon tegnap este raktuk meg először a kandallót. Igaz, elég volt egyszer megpakolni. Kevés fa, és a nyáron fölhalmozódott papírok lettek hamuvá, kellemes meleget adva az esti együttlétünkhöz.

Délelőtt  telefon Zsebivel. Voltunk anyával a reálba, és vettünk spenótot, szőlőt, és kértem anyát, hogy vegyünk innivalót, de anya azt mondta, nem veszünk, mert van otthon. És megyünk át az úton mama, megyünk haza a játszóértről... és mondta, mondta, én meg nyeltem a könnyeimet, még jó, hogy nem kellett megszólalnom. Hatalmas szókincse van a háromévesnek, és ahogy összerakja mondatokat! Ügyes aprónép! Olyan büszke vagyok rá! Imádom!

Kismaszat is mondja a magáét odafönt, imád sikítozni, szereti hallatni a hangját, sokszor hangosabb, mint a bátyja. Kúszva-előrebillenve közlekedik, meg kell zabálni, ahogy dől jobbra-balra a nagy igyekezettől. Kiszemel valamit célként, és nagy elszánással közelít feléje. Nagyon fura nekünk, hogy még nem mászik, úgy igaziból, de már föltornázza magát félig ülő helyzetbe, csak bámuljuk, jééé! mindjárt fölül ez a gyerekecske! (És meg is mutathatnám, hogy néz ez ki, ha lenne egy jó fényképezőgép a családban, de nincsen. Ilcsiéké is kipurcant. Direkt az én bosszantásomra! Hétvégén Erzsi tántimtól kértem kölcsön a gépét, ne maradjunk fotók nélkül)

Lemondták a ma délutáni munkámat. Nem érintett rosszul, először mentem volna oda, ha lesz belőle valami jó, ha nem úgyis jó. Nem panaszkodom. Január óta (mióta nincsenek munkaként az életemben Sáráék) most, szeptemberre lett tele az előjegyzési naptáram állandó munkákkal. Eddig is volt mindig feladat, valahogy a SORS úgy rendezte, hogy az átmeneti időszakot megtűzdelte egyszeri takarításokkal.

Lófráltam egyet a Lehel piacon, ami jó volt, csak nem kéne összehasonlítgatnom a ráckeveivel... nem tesz jót a Lehelnek. :o))))


És, ha már így alakult, mégiscsak lesz almás palacsinta vacsorára.






...

Telefon a nap folyamán, a kijelzőn magánszám. Fölveszem, mert munka is lehet. Gergőt keresik. Mondom, az édesanyja vagyok, nem tudom adni, nem élünk együtt. Elérhetőség? Nem tudok róla semmit, jó ideje nem tartjuk a kapcsolatot. Megköszönte, letettük a telefont. 
Nem kérdeztem honnan kereste. Nem kérdeztem miért. 
Már nem kérdezek.









13 megjegyzés:

  1. Jó csintalan-palacsintkodást kívánok! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt... van. :o))

      Lett még köles-felfújt is. Azt Ilcsi követte el. :o)

      Törlés
  2. Kályhaügylet hasonló, elszólás devenér, ami megmaradt, a kicsi már így tanulta meg, s így is mondja. Imádni való a Zete vitéz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsebi apja azt mondta tejgrevíz (tejbegríz)... drebecen (Debrecen)...letülő (repülő)... és a kedvenc : kokóci (pokróc) Bár ez utolsó nem olyan elszólás-féle szó, de imádtam. Volt egy kicsi, zöld babapokróca Bélus fiunknak, nagyon szerette.
      Ugyan nem maradtak meg ezek a szavak, csak az emlékeinkben, de olyan jó az ilyesmire emlékezni is. :o))

      Törlés
  3. Visszanéztem az előző bejegyzést, elírtam a nevet, a másik elírás, lehet hogy nem is elírás?

    VálaszTörlés
  4. Jólesik a kályha és a lélek melege. Ha te elfelejtenéd, akkor írok a nevedben a a JÉZUSKÁNAK FÉNYKÉPEZŐGÉP ÜGYBEN. SOSE LEHET TUDNI. GONDOLOM NEKI MINDEGY MIKOR TELJESÍT EGY- EGY IGAZI SZÉP KÍVÁNSÁGOT. :O)
    Örülök, hogy ma kicsit lazább napod volt. Naná, hogy rögtön sütöttél valamit. Ilyen egy igazi Nagyanyó.

    VálaszTörlés
  5. Az jó lesz, ha írsz. Mert én sosem tenném. Azt hiszem...

    Ez a délután nem így volt tervezve, de jó volt így is.
    A jövő csütörtök még jobb lesz. Tervezetten... :o)))

    VálaszTörlés
  6. Ahányszor belépek hozzád (s az nem kevés alkalom...), annyiszor átfut rajtam, h. megfáznak a fiatalok..... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tyűűű, ezt most nem értem.
      Pedig nem is volt nehéz napom.
      (Leszámítva a telefontársaságnál tett látogatásomat)

      Törlés
  7. Egy nyári képpel kezdődik az oldalad......
    :)))

    VálaszTörlés