Búcsú

Van úgy, hogy az ember lánya megismerkedik valakivel, és rögtön úgy érzi ezer és egy éve már. Soha nem látják egymást, mégis egy húron pendülnek. Azonos (és mégis más) gondolatok, értékrend, érdeklődési kör.. ki tudja, mi hoz össze két ismeretlen embert ebben a virtuális világban. Én sem tudom. Nem is firtatom már. Egyszer csak elkezdtünk beszélgetni még a régi natimama blogon. Nem firtattam akkor sem, később sem, hogyan került oda. Egyszerűen csak örültem a jelenlétének, kedves szavainak, a humorának. Aztán persze kiderült, hogyan került hozzám, és én annak is örültem.
És eljött a perc, amikor már emailben is beszélgettünk, sokatsokat.

Okos gondolatokkal, mély érzésekkel, őszinte szeretettel megáldott ember volt.

Hálás vagyok a Sorsnak, hogyha csak virtuálisan, és messziről is, de megismerkedhettem vele.
Gazdagabb lett az életem, hogy beszélgethettem vele.

Szegényebb lett a világ egy EMBERREL.


Nyugodj békében OKati!