Lufi Lajos

Ültek az ebédlőasztalnál, beszélgettek. Anya ölében majdnem elaludt a bágyadt Zsebi… nem érezte magát valami jól.  Kismaszat le-föl szaladgált a szoba, és a konyha között, fáradhatatlanul rótta a köröket.  Neki szerencsére csudajó kedve volt.

Egyszer csak a Mama mellett kidugta fejét az asztal alól egy naggggyon fura figura. Alaposan meglepett mindenkit

Kérdezgették, mi a neve, hogy került oda…

Illedelmesen bemutatkoztak neki (még Kismaszat is rögtön ott termett,  nehogymáá kimaradjon a mókából), de ő egyre csak azt hajtogatta: a Zsebihez jöttem.

Zsebinek csupa mosoly lett az arca. Őőőőhozzá jött látogatóba ez a fura kis szerzet! Nagyon örült neki, és kíváncsian ült föl Anya ölében, hogy jobban lássa.

 - Na, de hogy hívnak? – kérdezte megint a Mama.  - Én a Zsebi nagymamája vagyok. - mutatkozott be ismét.

 - A ZSEBIHEZ JÖTTEM! – dörrent a válasz.

 - Szia! Én a Zsebi anyukája vagyok. – próbálkozott Anya is.

 - A ZSEBIHEZ JÖTTEM! – hangzott el újra.

 - Jól van, jól! Azért megmondhatnád mi a neved! – méltatlankodott a Mama. – Talán Bubócsicsak Péternek hívnak? 

Zsebi akkor már nagyokat kacagott, Kismaszat meg gyanakodva méregette a váratlan vendéget.

 - Neeeeeem! Én a Lufi Lajos vagyoooook! – mondta meg végre a nevét a mókás figura. 

Ekkor már mindenki nevetett az asztal körül.

Már nem kérdezgették Lufi Lajost, hogy került oda, minek jött.

Már TUDTÁK.

Azért jött, hogy mosolyt varázsoljon mindenki arcára.  

KÖSZÖNJÜK A MÓKÁT, A ZSEBI-KISMASZAT MOSOLYOKAT APA! ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥