Valamikor október végén, november elején láttam meg a felhívást egy helyi facebook csoportban.
Tetszett az ötlet, gondoltam kipróbálom. Adok magamnak három hónapot, havonta egy
szállítással (alkalmanként másfél-két óra), hogy megtudjam, hasznukra vagyok-e,
bírom-e lelkileg. Összeállt a csapat: van,
aki kiáll a placcra, és felhívja az emberek figyelmét az adományozás lehetőségére,
van, aki a szállításban segít. Elsősorban biciklis szállítókat kerestek, kitétel
volt, hogy kocsival nem lehet. Biciklizni nem akartam, mondtam, ha gyalog
lehet, jövök. Így lettem a zöldségkommandó tagja. J
Remekül működik a dolog, nem csak nálam, mindenféle
szempontból.
Jönnek az emberek, adakoznak, így karácsony elmúltával is.
Adnak a piacon árusító kistermelők: a pék hozza a kosárnyi
kenyeret, kalácsot, édes-sós péksüteményeket, a húsos a disznózsírt, szalonnát,
kolbászt, a mézes különféle mézeket, a szörp-készítő a szörpöket, a sajtostól
parenyicát kaptunk. J
Az vásárlók pedig… még ebben a csendes, januári időszakban
is, amikor alig van mozgás (a termelők szerint) a piacon, jönnek, és hozzák a tálca
tojást, kilószámra a mandarint, almát, narancsot, a zöldséget, paprikát,
paradicsomot. Van, aki először tudakozódik, mire van még szükség, és egyikük ma megkérdezte, lehet-e mást is, mint
élelmiszert. J J
Minden alkalommal gyűlik annyi, hogy jut bőven a négy
családnak (akiket a családsegítő központ ajánlott a figyelmünkbe), és kapott
már egy anyaotthon is, mert annyi adomány jött össze.
Mi pedig forró teával, finom süteménnyel (valaki mindig hoz valamit J ) kínáljuk őket cserébe.
 |
| A csapat (egy része) |
 |
| Indulnak a bringás szállítók. (A gyalogos meg fényképet készít indulás előtt) JJJ |
Szeretem, hogy én is köztük lehetek.
