Mottó

" A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel."

2014. március 27., csütörtök

Már megint



... tizenegy óra van !
Nem az az őrület, hogy annyi az idő, hanem, hogy még mindig itt ülök.
Pihenni kéne... csak egy ici-picit. Nem tudom, sikerül-e... Mindenfelé zakatol az agyam, csaponganak a gondolataim. Hallom, hogy Bélus is molyol még odafönt, hosszú lesz az éjszaka mindenkinek.

Szerencsére Zsebi ma este szinte pillanatok alatt elaludt (persze több mese előzte azért meg ezt a "pillanatok alatt"-ot). Vajon mit fog szólni, hogy reagál, ha megismerkedik az öccsével? Milyen lesz, amikor, még a kórházban, meglátja először? (Az üvegen keresztül, mert látogatási tilalom van a babáknál.)

Ilcsi meg a kórházi ágyán fekve virraszt. Báááár... ki tudja. Egyik éjszakja alvósabb, a másikon csak hajnaltájt jön az álom.

A holnapi ebéd megfőtt, már csak a tejet kell fölforralnom. Erről meg az jut eszembe, vajon Regő is olyan kakaós-hasú lesz, mint a bátyja? Édes Istenem! BÁTY LESZ A MI KISCSIKÓNKBÓL PILLANATOKON BELÜL!!!

Ti tudtátok, hogy a kisbaba megszületése után két órán keresztül együtt lehet Anya, Apa, Cseppke?  Én nem.  De úgy örülten ennek a hírnek, mintha azt mondta volna Ilcsi, hogy képzeld, miénk lett a lottófőnyeremény! Igen furcsán nézhettek ma rám a metrón az utastársaim, bolond ez a nő? mit viháncol annyit? 

És azt tudtátok, hogy 30 napnál nem régebbi, házassági anyakönyvi kivonatot (hiteles másolatot) kell bemutatni ahhoz, hogy az újszülött az apa nevére legyen anyakönyvezve? Miközben ott van a házasságkötéskor kapott kivonat, az asszony fölvette a férje vezetéknevét,  egy lakcímen laknak, amit érvényes személyi igazolvány, és lakcímkártya igazol! És a leendő apuka szinte naponta látogatja a kismamát.  Mi az, ami nem világos a bürokrata néniknek/bácsiknak?
Hát a jó édes... Na! Ez semmi másra nem jó, csak, hogy újabb forintokat húzzanak ki a zsebünkből!

Ez volt a mai puffogásom, de nem engedünk belerondítani az örömünkbe! Azért se! :o)))

Hiszen holnap, ilyenkorra már láttam a másik, aprócska kis unokánkat. :o)))

Hiszen holnap ilyenkorra már kétszeres nagymama leszek. :o))))






8 megjegyzés:

  1. Nati, Neked még a puffogásod is szeretetbe van ágyazva!
    Drukkolunk, és igen, ez az együtt tölhető idő szolgálja legszebben az összetartozásukat.

    VálaszTörlés
  2. Megint újakat tanultam itt nálad... igaz, még sose voltam nagyanyó...
    Lássuk azt az újabb gyönyörűséget! (majd, ha világrajön és ráérsz fotót felrakni)
    Gondol-gondol-ölel-gondol...

    VálaszTörlés
  3. szépséges gondolatok, komolyan meghatódtam
    annyira izgulok, mintha hozzánk jönne a gólya:)))n
    nagyon nagyon szorítok nektek....
    szerintem, mire kimondom, már meg is érkezett a kisöccs-)))))))

    VálaszTörlés
  4. De jó! ma sok kedves- kellemes hírt olvastam! Gratulálok minden érintettnek! Sok további mosolyt, boldogságot!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Nektek, Kedveseim! AZ izgulást, az öleléseket, a ránk gondolást.. MINDENT!

    Édes Istenem, de boldogságos vagyok! :o))))))

    VálaszTörlés
  6. De mi ez az apro problema ahhoz kepest, amin Zsebi szuletese utan mentetek keresztul! :o))) En meg jol emlekszem a anyakonyvezesi kalvariara!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van Andi! Ezt elintéztük (hála Erzsi tántimnak!) egy nap alatt.
      Ugye, hogy minden gond, probléma viszonylagos. Attól függ a nagysága, mihez hasonlítjuk... :o)))))

      Törlés