Mottó

" A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel."

2016. július 24., vasárnap

Az égig érő paradicsomfa





Egyszer csak ott volt a kerítés tövében.
Senki sem tudta, hogy került oda. Persze mi sejtettük... a szomszédban, a kerítés másik felén, pár lépésnyire tőle, minden évben növöget pár tő paradicsom.
Megcsodáltuk, aztán rálegyintettünk: Ááááá, úgysem lesz belőle semmi!
Mondta a szomszédasszony is, ő aztán felénk se járt...magocskával, palántával pláne nem! 
De a paradicsom nem hallgatott senkire.
Ő csakazértis megmutatta!
Először pár, pici virággal. Közben pedig terjedt, „lombosodott”, nem akartunk hinni a szemünknek. Locsolgattuk, kapott segítséget a talpon maradáshoz egy karó képében. Aztán még több támasztékot, még többet, és még többet... még a kerítéshez is odakötöztük spárgával.
Ma ismét megcsodáltuk aprónéppel. Telistele van apró paradicsommal! Millió kérdésünk volt hozzá… Mikor lesz már piros a termése? Ehető lesz-e? És, ha igen, milyen lesz az íze?
Mekkora lett, mióta utoljára rácsodálkoztunk… hiszen ez már majdnem az égig ér!
Egy csoda növöget az udvarunkon, a homokozó mellett.
Egy égig érő paradicsomfánk van! 











Napraforgók a káosz közepette...
Nem is értem, hogyan lett...



De mindegy is a hogyan! Gyönyörű!

11 megjegyzés:

  1. Annyira hiányoltalak. Úgy látszik ez az év az érkező magok éve. Nálunk a telekhatáron tök és napraforgó nő, ahogy a paradicsomotok, úgy érkezett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg! Napraforgó is van. De még milyen lehetetlen helyen. :)

      Törlés
  2. Annyira örülök, hogy végre újra bejegyzés! És a paradicsom valóban csodás. Koktélparadicsom. Azt mondják igazából az a vad paradicsom, és ezért ilyen burjánzó és gazdagon termő, viszont kevésbé igényes.
    De akár hogy is van, a lényeg, hogy szépséges, és tele van terméssel, ami nem sokára beérik, és te meg az aprónép és a család többi tagja is boldogan nassolhatjátok majd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fészen írták többen, hogy finom lesz, és állítólag sárga színű, nem piros (lényegtelen a szín, persze).
      Lessük... :)

      Törlés
  3. a zembernek visszatér a hitem, ilyeneket olvasva:))

    különben is: négy hónapig vártunk erre a paradicsomra:)))))
    nem is, csak vicceltem:)
    úgy örülök

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előfordul, hogy csönd van. :o))
      Múlt héten, valamelyik nap megkérdezte a Papa, hogy mi van a natimama-bloggal? Már nem akarom csinálni? Hát de! :o))

      Törlés
  4. Ahol jó lenni oda mindenki szívesen megy. Ember, állat, paradicsomfa. Megpihen kicsit, megerősödik és tovább adja a náltok kapott szeretet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért az sem lenne hátrány, ha még ebben az évszázadban sikerülne találkoznunk! ♥ ♥ ♥

      Törlés
  5. Érdekes fajta. Nem gömbölyű, hanem izzó formájú.Ilyet még nem láttam. Ha megérett, küldesz mad pár szem magot

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Küldök hát! Kértek már többen. Imádkozzatok, hogy szépen beérjen... :o)))

      Törlés
  6. Fotóztam az égből pottyant napraforgókat is. Az ablakon keresztül is készítettem képet, de azt meg sem merem mutatni, olyan kaotikus körülmények között növögetnek szegénykék.

    VálaszTörlés