Borókámnak, mérhetetlenül nagy szeretettel
Darálom a diót a hétvégi, garázsvásáros süteményhez, közben csaponganak a gondolataim.
Nem mindig, de néha jó lenne írónak, költőnek lenni. De legalább jó tollú bloggernek, 
hogy... minek is? Mert ők olyan jól tudják kifejezni az érzéseiket, elmondani a gondolataikat.
Mesélhetnék például arról, hogy Zsebi születése után, mikor először látogattam meg otthon, azonnal muszáj volt fölvennem, közelről csodálnom, érezni a finom baba-illatát. Irén mama rémülten nézett rám "Hogy mered megfogni? Olyan picurka!" Pedig Zsebi már a tizedik unokája volt. Nem gondoltam róla ezért, hogy nem jó nagymama!
Aztán, mikor Erdélyben együtt mentek az éppencsak kétévessel baromfit etetni, és Kiscsikónk hatalmas lelkesedéssel, egyre profibban utánozta, arra gondoltam, nnna ez az, amit én sosem fogok csinálni az unokáimmal. Ebben nem vagyok jó. Sorolhatnék még számos dolgot, amiben nem. De nem ez a lényeg! Ki ebben, ki abban tehetségesebb, jobb, ügyesebb, vagy egyszerűen csak rutinosabb.
Te majd másban leszel jó, jobb, mint én, vagy más nagyik.
Mert az egyik utazós, a másik színházba-vivős, a harmadik sütögetős-éneklős, vannak mesélősek, és van varrogatós, kreatív. Aztán van, aki ezt is, azt is tudja.
Én a Bakonyi Panni vagyok, Te a Nagy Györgyi. Én felnézek Rád, Te pedig énrám. Ez is rendben van. Mindőnkben van valami, amit tisztelni (na jó, kicsit irigyelni is!) lehet.
Van úgy, hogy együtt örülünk, vagy éppen szomorkodunk. Van, hogy dicsérünk, van, hogy kritikát fogalmazunk meg.
De mindig szeretünk! És ez a legfontosabb!
Most egyszerűen csak örülj. Engedd, hogy átjárjon az érzés. Imádd, kényeztesd, rajongd körül.
Aztán minden kialakul majd, ne félj. Észre sem veszed, és egyszer csak odamászik Hozzád, nyújtja feléd a kis kezét, és azt mondja a maga baba-nyelvén mammma. Te pedig fölveszed, beszélsz hozzá, kicsit ringatod, és már eszedbe sem jut, hogy azon filózz milyen nagymama is vagy.
Csupán "csak" ott leszel mellette. És ő tudni fogja, hogy Te a nagymamája vagy!
