Vááátam icipicit

Naponta ismétlődő, esti program majackát etetni.
Történt egy este, hogy pár perc különbséggel értünk haza Ilcsi, meg én.  Szokásunktól eltérően nem öltöztünk át azonnal, hanem ágyra/székre/földre rogyva csak úgy dumáltunk, Zsebit puszilgattunk, pár percig semmit-tettünk. Gyerekecske lubickolt egy darabig a szeretetünkben, hagyta hogy kényeztessük, beszélgessünk, majd elkezdte mondani, etetni majackát, Mama, etetni majackát! Mondtam neki, jól van Kiscsikóm, mindjárt etetünk, tudsz várni ici-picit? Tucc vááááni icipiciiit - válaszolta, és lófrált tovább Ilcsi és köztem.
Pár perc múlva azonban  megállt előttem, és nagy komolyan azt mondta :
- Vááátam icipicit.

MUSZÁJ volt összecsóóóókolgatni, nnnna! :o)))))

Márton nap, és Kaláka

Örömzenélésre megyünk Zsebivel ide.

Nagyon várom... :o))))))


Addig pedig Márton napozunk. Libasült*, vörösboros, párolt káposzta, valami sütemény (ezt még nem tudom, mi lesz), és együtt ülünk le a családi asztalhoz. Ez mostanában ritkán alakul így (együtt asztalhoz leülés), sokat dolgozunk még hét végén is.


Most már talán sikerül lassítani... ráhangolódni az előttünk álló, ünnepi hónapra...

Azt szeretnénk, ha szép lenne. Nyugodalmas. Békés. Csendes.




* Kicsit izgulok a libasült miatt, nem készítek nap, mint nap, remélem sikerül. SIKERÜL.