*Hallották, hogy nyitjuk a kaput, beállunk a kocsival, Zsebi már nyitotta is az ajtót: papamama hóóóvojtatok? vojtatoka májtonba?
Mindent eldobva szaladtunk, kaptam föl, bújtunk egymáshoz, Papa, Mama, Kiscsikó...
Nézett minket a hatalmas szemeivel, sírósan, de nem sírt, mert azt nem szokott, nem sír, amikor kellene, mert az érzelmek szétfeszítik az embert... öröme, bánata van... (ez baj, szerintem).
Olyan nagyon hiányzott... olyan nagyon megható volt, hogy neki is sok volt a szerda óta eltelt idő.
Aztán Kismaszat is fölébredt, ránk vigyorgott, és akkor már tényleg minden rendben volt.
Éééééés, tadááám!!! Soksok év után virágot adott a Mőce ajándéka, az árnyékliliom! Örülés van! Nagyon! :o)))))
*Papus fotóit mutatom most, mert nem jó a fotómasinám. Ugyanaz a hiba jött elő, amit már háromszor csináltattam. Nem fogom újra szervizbe vinni ezért. Kivárom, amíg tudok venni egy újat.
DE ETTŐL KIVAGYOOOOK!!! NAGYON!
:) A találkozás öröme...
VálaszTörlésA virág nálunk is nyílik, a levelei viszont kényszer-csipkézettek- a csigák dolgoztak - sajnos.
Évek óta dédelgetjük. Most meghálálta. :o))))
VálaszTörlésMinden virágodon látszik a dédelgető kényeztetésed. Csodásak, egészségesek, kedvesek és szívmelengetőek.
VálaszTörlésNnna, ez az, amit csak a szeretet szemüvegén keresztül lehet így látni! :o))))
VálaszTörlésMinden virág pórul jár, ha velem kezd. Pedig én annnyiranagyon igyekszem...
De jó ennyi örömről, szeretetről olvasni!
VálaszTörlés... és írni is... :o)))))
TörlésSajnálom a fotómasinádat..... de önző módon én Papus képeinek is nagggyon tudok örülni...
VálaszTörlésAz jó, mert egy ideig ő lesz a fotósunk. :o)))
Törlés