Egy éves

Kismaszat egy éves lett. 

Natika, a nagyon hülye, és a naplemente

Valami csodaszéééép naplementében gyönyörködhettünk ma Mártonban.
Hihetetlen vörös színben tündökölt az alábukó nap, mielőtt elment aludni! :o)))

Szájtátva, sóhajtozva csodáltam a látványt, közben automatice sikáltam a csempét.
Ahelyett, hogy rohantam volna haza a fényképezőgépemért, hogy megörökítsem.

Így "csak" a lelkemben van az élmény.

Baba-mama csoport

Ma volt az első baba-mama csoportnap Zsebi leendő ovijában. 

Kiscsikó szokás szerint először csak figyelt... tájékozódott, aztán már játszott...

... frissen sült cipót szagolgatott...

... kemencére csodálkozott..

... végül pedig tízóraizott, és kicsit szomorúan kisétált velünk az oviból

Maradt volna tovább.

... és még Kismaszat is jól érezte magát...

Ki van a rajzon?

Zsebi új könyvet kapott: Jancsi és Juliska meséje... pár sor csupán (Az is elég horror. Nekem.), a lényeg, hogy kirakós. Egyik oldalon rajzok, kétmondatnyi szöveggel, másik oldalon rajzok, puzzle-alakban. A mesével most ismerkedik még csak, viszont most ez az egyik kedvenc foglalatosság, a kirakózás. Összesen hat oldal, már sokadszorra vágunk bele: elolvasom az oldalt, ő kirakja és megyünk tovább. Közben kérdez:
- Ez ki mama?
- Juliska. 
- És ez ki?
- A gonosz boszorkány. - válaszolnám, de rögtön meg is válaszolja a kérdést: EZ AZ ANYAAAAA!!!!


Sírtunk a röhögéstől. Akkor meg azt nem értette... mamamiértnevetsz?

A készülődés része

Az van, hogy jelentkeztünk a Tavaszi Garázsvásár Fesztiválra, Wekerlén.
Már ehhez is kellett egy jó adag bátorság (szerintem), de sok a cucc hátul, a sufniban, szeretném, ha csökkenne. A Waldorfos borítékban pedig nőne a forintok száma! :o))))

Tehát jelentkeztünk. Jól van.

Lesz vendég-árusunk is, mert sok jó ember kis helyen is elfér. Ez is jól van
.
Lesz sütemény-kínálás, mert natimama sütés nélkül nem bírja ki. Ez is jól van.

Aztán meg bevállaltam, hogy részt veszünk egy újrahasznosítós-dekorációs versenyben (Recycling-dekorációnak írták, de ez olyandeolyan szörnyű szó nekem, hogy hallani sem akarom többé!)

Mindenki, aki benevezett erre a versenyre, belekotor a szelektívbe, és kitalál valamilyen dekorációt, amivel a saját elárusító helyét egyedivé teszi. Az ötletgazda például pet-palackból készít madárijesztőt /ez az ötlet tehát kilőve... :o))))/

És itt következnek a problémák. Mert ehhez már kreatív gondolkodás kell... kéne... az meg nekünk... hát... nem nagyon megy.

Mondjuk azt tudom, hogy műanyaggal nem akarok foglalkozni.
De el tudnám képzelni a tojástartót. Vagy a vécépapír-gurigát. DE MIT KÉSZÍTSÜNK?
Bármelyiket válasszuk is...

Van ötletetek?
/Természetesen némi leírással, neaggyisten illusztrációval a megvalósítást illetően! :o))))))/

Szóval: SEGÍTSÉÉÉÉÉÉG!

Kis-Duna, nagy-Duna...

... gyerekkoromban csak így tettünk különbséget a két víz között. A nagy volt a mienk, akkoriban hatalmas élet volt arrafelé is. Kijelölt strand, büfével, zeneszóval, ahogy kellett.
Ma már csak a csend, és néhány kiránduló jár arra, de nem bánjuk. Így talán még unokáink is látni fogják... nem teszi tönkre az ember...
 ... Újfalu, a Nagyanyám, Erzsi tántim, télen szánkózás a gátoldalon, a nagy árvizek nézése, komppal át a túlpartra, Zoli bátyám temetése a kompról..
Megmutattuk Zsebinek is nagy vizet, kavicsot dobáltunk, virágot szedtünk, élveztük a napocskát.

A nagy-Dunához vezető út melletti erdőben lehasaltam a földre, hóvirág-mezőt fotózni...hmmmm... micsoda illata van a földnek! AZT ÉREZNI KELL!

A kis-Duna pedig a szomszéd faluban, a Soroksári-Duna, ma már ez a kedvesebb, hiszen Mártont jelenti, Zsebivel kavicsdobálást, nagy sétákat majdnem-Ráckevéig a parton, sramli-zenét, lampionos csónakfelvonulást augusztus huszadikán, és megannyi kedves emlék... mondhatnám, de minek... tudjátok.
Zsebi ezt ismeri jobban. A strandhoz vezető utat, a partot a padokkal, a nádast, a "játszóteret"... mindmind kedves emlék neki is, sorolja, ahogy ballagunk a víz felé.

Évről évre elbűvölnek... imááádom a krókuszokat! És minden mást, ami a tavasz jöttét hirdeti... :o)))

Papus azt mondja, az élet ezer jele ott van már a kertben, pattanni készül a rügy, kidugta első levélkéit a nemrég átültetett virág, élettel teli az aranyeső, ideje van a kerti munkának. Füvet kell rendezgetni, magot szórni... kint akar lenni, na!

Köszöntünk hát új tavasz!

....

... azért a dobosnak az ő teteje.... hát az nagyon izgat...
... most abból előállítanék úgy tizenöt... nem! inkább húsz darabot... csak, hogy tudjam, lehet-e normááálisan is készíteni...
... na, jóóó, de akkor azt ki enné majd meg? ... mert annyira nem szereti errefelé senkisenem... kivéve a Papust. És még neki sem káptalan a bendője...

Merazééé lássuk be, az első....

Hát arról inkább szó se essék többet!

Erdély az idén. A tervezés

Ha eljön az idő, éjfélkor indulnánk, elsősorban a gyerekek kedvéért. Reményeink szerint így az út egy részét átalusszák. Ha Ők is úgy gondolják… 

Odafelé bemegyünk Kolozsvárra, egy rövid séta erejéig, hogy megnézzük a Mátyásszobor-csoportot.  Aztán, egyszer, valamikor kell szervezni egy olyan utat is, hogy odafelé, vagy hazafelé Kolozsváron töltünk egy-két éjszakát, mert rengeteg látni való van a városban. HÁZSONGÁRD MAGA A MAGYAR TÖRTÉNELEM! Szerintem.

Tervezett kirándulásaink:

1.       Parajd – sóbarlang, sószoros, Korond, Szováta Medve-tó, Székelyudvarhely (nem feltétlenül ez a sorrend, nem tudom, hogyan optimális, ezt majd a térkép mutatja).

2.       Ezeréves határ, és a Kálvária.

3.       Csíksomlyó, és környéke.

4.       Gyilkos tó, Békás szoros.

5.       Marosvásárhely, Segesvár.

Az Ezeréves határ, és Csíksomlyó  lazább kirándulós napok, de úgy gondoljuk, kell ilyen is.

Lesz disznóvágás... kirándulás a hegyen...

Ezek a tervek, de, hogy melyiket mikor, és milyen sorrendben, azt majd ott eldöntjük. Függ a hangulatunktól, időjárástól, a kicsik hogy bírják a gyűrődést, stb.

És semmi sincs kőbe vésve. Bármin változtathatunk, ha úgy tartja kedvünk.

(Ráadásul Ilcsiék szeretnének segíteni a Tatinak, ezt sem lehet előre tudni, hogyan alakul.)

Gyimesfelsőlok is ígér még látnivalót, amit eddig nem fedeztünk föl, ott is bóklászhatunk.

Esténként jó lesz együtt ücsörögni a sátor alatt Piroskáék udvarán, a gyertyák fénye mellett. Mint a régi szép időkben…

Egy ilyen erdélyi útban már a tervezgetés is tök jó. (amúgy meg volt praktikum is a tervezgetésben, mert egy bizonyos kilométerszám fér bele a költségvetésünkbe.  )

Várom az augusztust! Nagyon!

Mindenféléről

Főzőcske közösen :o)

Köszönjük a jókívánságokat! Papus a születésnapost, én a gyógyulóst.

Nem vagyok jól. Lázam már nincs, de... sz@r ez, úgy, ahogy van!

Deazééé... nyitogatom a szemem, Zsebi hasal az ágy szélén, néz a hatalmas, fekete szemeivel... felébredtél nagyanyó?... meggyógyultál már?... hát muszáj, na! Van mellettem két kisgyerek, akik nem értik, mert nem is kell érteniük, hogy mitől/miért nyűglődöm. Ők azt akarják, hogy lovagolni lehessen a mama hátán, hogy együtt menjünk a táncházba, mesemondóra, játszóértre... hogy tudjunk kavicsot gyűjteni/dobálni, együtt rajzolni, mittomén... hogy oda tudjanak bújni, ha jólesik... kell a teljes gyógyulás!
Nemcsak miattuk. Rengeteg dolog van ebben az évben. Meghirdettük Mártont. Komolyan. Szakemberre bízva a dolgot. Kapott két hónapot.
Papa azt mondta, megvan a pénz, két hónap alatt befejezik a lakást.
Akkor elmegyünk egyet csavarogni Erdélybe.
Aztán újra itthon, Zsebi megkezdi óvodás életét, mi pedig eladjuk a két lakást (mienk, Anyué), elintézzük a piszkos anyagi dolgainkat, aztán meglátjuk, merre tovább. Hely... ház... birtok kiválasztva, több is!, csak dönteni kell. Az egyenlet sokismeretlenes, de ettől igazán izgalmas.

Most pedig a szülinapi tortáról.
Életem legborzalmasabb torta-sütéses éjszakája van a hátam mögött! Aminek semmi köze az influenzámhoz!

Az úgy volt, hogy a Papus már régóta akart egy dobos tortát. Éreztem én, hogy nem egyszerű a történet, húztam, halasztottam (évek óta!!), nem mertem belevágni.
Aztán, kb. egy hónapja, egy ismerős elém tett egy papírt (szeret sütni ő is, sokszor, sokféle receptet cseréltünk már). "A" dobos torta receptje!- mondta jelentőségteljesen hangsúlyozva. Egy erdélyi nénitől kaptam.
Anyukája rögtön a szívéhez kapott. Normááális vagy???!!!!???!!! Ezt mutogatod neki?
Teljesen kiakadt.
Nanáááhogy azonnal fölébredt az érdeklődésem, és már olvastam is. Miközben I néni folyamatosan dohogott, hogy ebben a konyhában aztán nem lesz ennyi tojás/izé/miegymás elpazarolva egyetlen édességre! Még, ha olyan finom is.Szóval így kezdődött.
Mert persze, hogy EZ A RECEPT kellett nekem. Egész héten gyűjtögettünk Ilcsivel. Hozta a rengeteg tojást a piaci kofától, házit, természetesen. Péntekre megvolt minden, ami kell. Kiadós influenzával együtt...

Papus mondta, ne most, halasszuk el, ráér egy/két/három héttel később is az az ünnepi ebéd. Persze nem tudta miről van szó (csak annyit, hogy torta készül).
De én már makacs voltam. Zsebi is izgalomban volt a pénteki visszafogott köszöntésen... éééésholatojtanagyanyóóó????? ezt annyiranagyon nem értette. Hát  milyen születésnap az, ahol nincsen torta?

Szóval belefogtam.
Első lépésként Papust kitiltottam a konyhából /Aki ismeri a lakásunkat, tudhatja, ez nem kis dolog volt... :o)))))/.
Először a krém, mert annak állni kell a hűtőben. Órákat.
Estefelé kezdtem a lapokat sütni, Zsebi hathatós segítségével, rémségesen nehezen boldogultam a sütőpapíron történő tésztasütéssel, közben állandóan hessegetnem kellett Kiscsikónkat, mert egy ültő helyében föl akarta falni a kész lapokat. Két perces meló lett volna neki. Vagy még annyi sem. Ezt sem értette, na, de aztán elfogadta, hogy most nincs elő-kóstolás. Okos ez az én kis Zsebim!
Lapok készen. Letakarva, eldugva, mert elérkezett a vacsora-idő.
Mikor elcsitult a nép, véglegesen összeállítottam a krémet, megkentem a lapokat, egy részt félretéve, mert akkor még úgy gondoltam, olyannagyonbaromi ügyes vagyok, hogy majd én féloldalasan megemelem egy kis csokoládé-trutymóval, és hűűű, meg ha!
Ja!
Következett a (számomra) legnehezebb része a produkciónak: a tetejére a karamell. Nnnnna!!! Hát ilyet én még soha... és nem is akartam... és nem véletlenül... és... pffffff!!!!! Ötvenszer jöttem a géphez megnézni, hogy BIZTOS, hogy a cukrot csak úgy, szárazon kell kezdeni kevergetni? És utána? És hogyan? És mivaaan????!!!!
Voltak praktikák a fejemben, mert a gúgli a barátom, de SEMMI A KEZEMBEN! Két dolog zsongott (a kórságon kívül!) az agyam helyén: nagyon gyorsan kell dolgozni, mert hamar megköt, és VIGYÁZAT! VESZÉLYES MŰVELET! AZ OLVASZTOTT CUKOR FORRÓ! RAGADÓS!

Jól van! Lássunk neki!
Na EZ egy borzalom volt! Nem, hogy gyorsan elsimítani, de még csak kiönteni sem sikerült olyan gyorsan, hogy közben folyékony is maradjon. Mikor végre (szerintem NAGGGYON GYORSAN!) kiöntöttem/kikapargattam a lábosból azt a trutyit, és belefogtam a szétmázolásához, már ragadt a vajas késhez! És még hátra volt a tortaszeletek kialakítása a teljes megkötés előtt.
Nem húztam ki a karamellt egész a lap széléig.
Úgy-ahogy vagdostam csak be a szeletek helyét. Arra meg aztán végképp nem figyeltem, hogy szép, snájdig egyforma-szeletek legyenek.
Lesz@rtam. Akkor már.
Hagytam teljesen kihűlni. Legnagyobb meglepetésemre aránylag könnyen szétszedhetők voltak a torta-tetőcskék. Vannak még csodák.
Eddig megvolnánk. Már csak be kell fednem a tortát a karamelles torta-szeletkékkel, alá egy kis krém, hogy pofás (???)  legyen, és mehetek fürdeni (ekkorra már egy merő víz voltam, a fejem búbjától, a talpamig, beleértve a ruhámat is), aludni.
Elő egy habzsákot, bele a csillagcső, ha lehet a legnagyobb, szép legyen az a krém-rózsa.
Megtöltöttem, és kezdtem nyomni...és egyetlen szempillantás alatt minden csokis lett a közvetlen környezetemben... megrepedt egy helyen a baromijóminőségű habzsákom.

Ekkor történt, hogy leültem a tortám mellé az ebédlő székre, és csendben fuldokolva elkezdtem röhögni. Visítva, sírva is tudtam volna, de mindenki aludt már. :o)))

Aztán befejeztem. Azért is.

Ez hát az én első, és utolsó dobos tortám hiteles története.

Persze, nem fog ez sem rajtam maradni. Hogy is mondta a reklám anno? Ronda, és finom... :o)))

Mi bajod van ezzel? Egyetlen baja van csak! Kevés a krém benne...

A ZSEBI MEG A KISMASZAT IMÁDTA!!!!!!

Akartok fotókat* is? :o))))
Nem bánom! Legyen. :o))))

/Zsebi sajnos nem szereti mostanság már, ha fotózzuk, deazééé... :o))))/

A nap képe. Nekem.

*Készült videó, bár nem túl jó az egyik. Majd azt is mutatom, ha föltöltődik még ebben az évezredben...