*
Az elmúlt hétvégén kocsonya-készítős kedvem kerekedett. Igaz, már karácsonykor megbeszéltük, hogy nemsokára készítünk egy jókora adagot, amiből aztán jut majd annak is, aki magának nem áll oda főzni, de nagyon szereti. Aztán a fészen szembejött velem egy tepsiben készülő, töltött fánk receptje, így fánk-készítős kedvem is lett izibe!
Első lépésben eldöntöttem a kocsonya hozzávalóit: első köröm, első/hátsó csülök, füle, farka, bőrkéje. Meg egy kis husi, mert van aki csak azt kér a tányérjába (vagy csak a levet, mert úgy szereti)... :o)))
Körbetelefonáltam a nálam okosabbakat, ekkora adaghoz mennyit rendeljek a felsoroltakból. Kaptam jó nagy hümmögéseket jó tanács helyett, mondván
ekkoraadagoténmégsosem! Így aztán kitaláltam magam, lesz, ami lesz alapon, és megrendeltem. És csak kicsit kaptam a szívemhez, amikor péntek reggel, a hentestől hazafelé menet Papusom fölhívott, hogy elmondja a jó hírt: közel tizenkétezer forinttal járultunk hozzá aznap a hentes bevételéhez. Ha annyi, hát annyi! Én rendeltem! Mééé nem kérdeztem rá előrelátóan, hogy hány mázsás disznót vágnak aznap hajnalban, nem igaz??!! :o))))
Papa becuccolt a kocsiba, és kiautózott Inárcsra, hogy folytassák a favágást a Józsival.Munka után vonattal indultam utána, és egy csoda-világba csöppentem, ahogy elhagytuk a várost! Hófehér volt minden... fű, fa, szántóföld... még a fa tetején gubbasztó ragadozómadár is. Csodaszép látvány volt. (Nagyon sajnáltam, hogy nincs még gépem! Azt csak hétfőn tudtuk elhozni a szervizből.)
Még aznap este előkészítettük a kocsonya-főzést: húst szortíroztunk (a csülkökből került a fagyasztóba is), körmöt pörzsöltünk, húst tisztítottunk, hagymát, fokhagymát pucoltunk.
Reggel az emberek elmentek bevásárolni az egyéb mindenféléket, mi meg összedobtuk Ágnesemmel a fazékba a hozzávalókat, hogy férfinépnek már csak rá kelljen emelni a hatalmas méretű fazekat a gázra. Délidő volt, mire elkezdett főni, úgy IGAZI kocsonyás módon: néha-néha moccant egy picit. Hagytuk, tegye a dolgát.
Közben a Józsi esett egy
rohadt nagyot a jégen elcsúszva, és a fánk is haladt a maga útján.
Kézzel dagasztottam, mert Ágnesemnek eléggé
viharvert gyengécske a dagasztó ketyeréje. Izzadt a plafon rendesen. :D
Kelesztettem, szaggattam, töltöttem, sütöttem...
Najóvanna! Az első adag nem egészen úgy néz ki, mint a receptben szereplő képen, viszont isssteniennagyonfinom lett!!!!
Ebédeltünk, kávéztunk, békésen ejtőztünk, győzködtük a Józsit, hogy meg kéne mutatni egy orvosnak a térdét, mert egyre nagyobbra nő. Makacsul ellenállt.
A kocsonya ezalatt szép, csendben fődögélt magában.
Este fél hét felé már úgy ízleltük, hogy megfőtt, lehet leszűrni, csontozni, tányérba rakni, amikor Józsi nem bírta tovább, és beleegyezett az orvosi vizitbe.
Gyors net-böngészés, telefonálás, merre-hová induljanak, aztán hétkor a két fiú útra kelt a Merényi traumatológiára.
Tíz körül kerültek elő, Józsefünk lába rögzítő, fél-gipszben (nem tört, "csak" elvándorolt egy kicsit a helyéről), combtőtől bokáig befáslizva**.
A sérült rögtön ágyba, a kocsonya éjfélre tálba is került. :o))))
*A kollázson a fölső fánk már itthon készült, kovásszal, és Ilcsi követte el. Sikeresen alkalmazva minden tapasztalást. :o)))
** Az injekció beszerzése (ami a trombózist van hivatva megelőzni) vasárnapra maradt. Volt annak is némi bája, hogyan találtuk meg a TÉNYLEGESEN ügyeletes patikát Dabason, ahol aztán nem volt, ami nekünk kellett volna. Azt is szerettük, hogy a kérdésre: hova menjünk tovább, a gyógyszerész közölte: irány Pest, vagy Kecskemét!
Végül tíz perccel pár kilométerrel odébb, Ócsán, egy tündéri, segítőkész patikus hölgy sietett a segítségünkre, és kiválthattuk az "áhított" injekciót.
Ágnesünkre már csak egy feladat maradt: megtanítani a Józsit, hogyan kell gipszelt lábbal fürdeni.... :D :D :D :D
... és ekkor még mindig csak január tizedikét írtunk...
