Mottó

" A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel."

2013. november 30., szombat

Gyertyagyújtás lélekben



Most az van, hogy a Jézuska meghallgatta Ilcsi kérését, és lesz szép konyhánk-ebédlőnk karácsonyra.
Ami persze azzal jár, hogy pillanatnyilag verik szét a lakás egy részét a fejem fölött.
Zsebgyerek a szüleivel visszacuccolt pár napra a régi albérletbe. ( Szeret minket a Sors, hogy a mostani bérlő jó ismerős, lehetőség volt erre!) Tegnap este "költöztek".
Zsebgyerek már befelé menet közölte a szüleivel, hogy ő haza akar menni. Az éjszaka folyamán pedig többször is megerősítette: Azsa akajok menni. Mamájoz. Papájoz.
Végül mégiscsak elaludt. Úgy, ahogy még sosem. Anya és Apa között a nagy ágyban.

Így ez az advent más lesz, mint a többi. Igazi várakozás, és mégsem. Az első gyertyát (és még talán a másodikat is) lélekben gyújtjuk.





10 megjegyzés:

  1. egyik szemem, tudod: mert ez igazi karácsonyi összebújós akció (na és a végeredmény se semmi!:)), a másik meg azért, mert hát pont most pont ...

    VálaszTörlés
  2. Így vagyok valahogy én is... bár inkább nevet, mint sír. :o)))

    Igaz, hogy Zsebiék nincsenek itthon, meg hideg is van, meg bezártak a szobába (pillanatnyilag, mert nem sokára indulok dolgozni), viszont bebújtam a takaró alá, oszt olvasok.

    Meg néha bekukkantok ide is... :o))))

    VálaszTörlés
  3. Érdemes volt azt a levelet megírni... nyitott fülekre (s ezek szerint zsebekre), szívre talált... :) :) :)

    VálaszTörlés
  4. Érdemes bizony! :o)))

    Csak a Zsebgyerek nem érti, hova lett a vukkos szobája, meg az emelete. Állandóan "je akajok menni anaaaaa!", meg "nem akajok a józsefatijjjába ajukázni, hazsa akajok menni" van.
    A nagyapja meg munka közben riddogál: Mostakkkó hogy csináljuk Mamóka?
    Ilcsi azt mondta délután a telefonban, "Mondd meg neki, hogy GYORSAN!" :o))))

    VálaszTörlés
  5. Nagggyon praktikus válasz volt.... :)

    VálaszTörlés
  6. Rendhagyó adventunk van az mán biztos. Hiszem, hogy a jutalom sem lesz hétköznapi. Mire az öröm gyertyát gyújtjuk lesz minek örülni!
    Ha fázol gyere át. Nálunk most még meleg van. Márciusban ha jól gondolom mi fogunk fázni, de az még messze van.
    Addig várunk nálunk! Itt a helyed, vagy ha a többiek is fáznak akkor nekik is!
    Pusszantalak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jó idea... beülni hozzátok. Egy kis melegedés mindannyiunkra ráférne. Csak akkor ki fogja elvégezni a munkát?

      Ma Zsebire vigyáztam, míg Ilcsi a hivatallal hadakozott. Bár most nincs elég harci kedve hozzá, mondja. Hamar elfárad.
      (Úgy minden másban is. Fáradékonyabb, mint Zente-váráskor volt.)

      Tegnap pedig Áginál voltam, vigasztalódtunk egymás társaságában picinykét. Csütörtökön, váratlanul meghalt a sógorom. Nehéz most lelkileg mindenkinek. Bélus fiamnak mestere volt, ő el sem nagyon hiszi egyenlőre, lányai sem tudnak a döbbenettől magukhoz térni, hogy ez megtörtént, az unokák pedig... hát szakad szét a szívünk, nnnna!

      Más ez az advent, nagyon más.

      Törlés
  7. A jó Gondviselés terítse ránk óvó és kegyes palástját... ezt kívánom magunknak.

    VálaszTörlés