Őszi hétvége Inárcson

... helyzetjelentés a távollévőknek... :)

Jeges szél cibálja odakint a fákat, bokrokat, virágokat, idebent finom meleg van.

Túl vagyunk az ebéden, kávén, elmosogatva, konyha, ebédlő, minden rendben. Édesség utáni vágyunkat is sikerült jégkrémbe fojtani... ha már a meggyes pitét nem tudtam elkészíteni. :)

A baromfiudvar lakói köszönik, jól vannak, egyikük ugyanazon a fészken ül tegnap óta, olyan, mintha tojáson kotlana. Nem kéne, mondja a Józsi, télen nem kellene kiscsirkét gondozni. Hessegethetnénk, persze, de mindhiába. Az a buta tyúk ezt másképp gondolja.
Papus egyébként 17 darab tojást szedett össze két nap alatt.

Kisebb rekesznyi dió volt lehullva, azt összeszedtem, leveleket is egy kupacba kotortam, még mielőtt a nagy eső tiszteletét tette errefelé.

Papus időnként körbejárja a birtokot, szemlét tart állat, és növény fölött, etet-itat, ha úgy hozza a szükség, de egyébként beleragadt a Józsi foteljába, fülével a tévét hallgatja, szemével a telefonján keresztül az internetet bűvöli.
Kijelentette, hogy neki egy ilyen fotel (és hozzá a HELY, EGY SZOBÁNYI, ahová tehetjük, teszem hozzá én), és ilyen tévé KELL!

Időnként beszélget is a telefonnal... najóvannna, velem is... jól elvan. :o)))))
Én meg olvasok, ha már a sütés nem jött össze.

Kicsit azért sajnálom, hogy nem sikerült csipkebogyót szednem valahol, így nem tudtam elkezdeni az őszi ajtódíszünket, ami hasonló lesz, mint ez itt. Teljesen beleszerelmesedtem, nanááhogy KELL nekem!

Sétáltam a kertben, mielőtt megérkezett a cudar idő. Mi minden szépség van még most is! Piroslik az érett paprika, harsogó zöld a zeller, finomabb zöldben kelleti magát a lestyán.

... és a végén lett meggyes pite is (már itthon...). :o))))

Ha vasárnap délután...

... akkor sütemény... erre, mifelénk.

Mert úgy van az, hogy egyszer csak eljön a vasárnap délután.
Túl az ebéden... kávén... mosogatáson... ejtőzésen... térül fordul a nép a konyhában, bekukkant sütőbe, hűtőbe, kekszes dobozba, konyharuha alá. Aztán, ha nem talál semmit, sóhajtozik nagyokat.

Mert a vasárnap délután hangulatához ez is hozzátartozik...

Vasárnap délután KELL az a sütemény! :o)))

A karácsony fogságában. Vagy mégsem?

Nekem ez a nap képe. Az én gyönyörűséges Mamám!

Tegnap leszedtük a fenyődíszeket Zsebivel. Szépen beleraktuk a dobozba, hogy a Jézuska legközelebb is megtalálja, ha felénk jár. :o)))
A fa itt áll az ablakunktól nem messze, egyáltalán nem csapzott, nem hullottak le a tűlevelek, még mindig szeretem. Egy lehetetlen élethelyzetnek köszönhetően remek megoldást találtunk fenyőtű-hullás megakadályozására.
Az első együtt töltött karácsony előtt szembesülnünk kellet azzal a problematikával, hogy a számos fenyőtalpból, amiről TUDTUK, hogy a birtokunkban van, egyet sem találunk. Mondtam nem lesz ikszedik, nem érdekel, hogyan oldjuk meg, pénzt nem költünk többet fenyőtalpra. Rövid téblábolás után nagyfiú kapta az első keze ügyében lévő üres, nagyméretű festékes vödört. átment a szomszéd erdőbe, és telerakta jóféle, fekete földdel. Ebbe illesztettük a fenyőt, locsolgattuk. dédelgettük, nem hullott a tűlevél. Vagy legalábbis nagyon minimálisan.
Úgy döntöttünk akkor, megtartjuk a módszert, és valóban! Azóta is remekül működik. Él, virul, szépséges a kis fánk, nem könnyíti meg nekem, hogy emlékezetté legyenek az elmúlt karácsony fényei, hangulatai.
Nehezen megy a dolog, na!
Mondtam én, még tegnap este is.
De aztán elérkezett a mai nap, megjöttek a vendégek, Anyu, Erzsi tánti, Terike, meghozták a napot.
Vizes esernyővel, de mosolygósan. Csak ültünk, beszélgettünk, ettünk, ittunk, csodáltuk a gyerekeket, ki-mit-tud a család többi tagjáról-t játszottunk, átöleltük gondolatban a távol levőket is (Borókám! TÉGED IS!), múlattuk jókedvvel az időt.
Szóval semmi különös nem történt, és mégis!
Csodaszép volt a mai nap!

Gyertyagyújtás lélekben

Most az van, hogy a Jézuska meghallgatta Ilcsi kérését, és lesz szép konyhánk-ebédlőnk karácsonyra.
Ami persze azzal jár, hogy pillanatnyilag verik szét a lakás egy részét a fejem fölött.
Zsebgyerek a szüleivel visszacuccolt pár napra a régi albérletbe. ( Szeret minket a Sors, hogy a mostani bérlő jó ismerős, lehetőség volt erre!) Tegnap este "költöztek".
Zsebgyerek már befelé menet közölte a szüleivel, hogy ő haza akar menni. Az éjszaka folyamán pedig többször is megerősítette: Azsa akajok menni. Mamájoz. Papájoz.
Végül mégiscsak elaludt. Úgy, ahogy még sosem. Anya és Apa között a nagy ágyban.

Így ez az advent más lesz, mint a többi. Igazi várakozás, és mégsem. Az első gyertyát (és még talán a másodikat is) lélekben gyújtjuk.

Most

Most már BIZTOS, hogy valaki követi a lelkem minden rezdülését valahol... odafönt...
Tudja, mikor, kit, vagy mit kell nekem/elém küldenie.

“A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.”


Rosszkedvűen TÉNYLEG nem érdemes élni.

Ráadásként pedig itt van Zsebi, a kétéves.

Imádom. És kész.

Fáradunk

Határozottan érzem, hogy fáradunk. 

Mindannyian. 

Ilyenkor kell egy Zsebi, aki átlendít... visz minket tovább... erőt ad... mosolyt varázsol a lelkünkbe.

Mint a kisvakond... gatyásan. :o))))

A majdnem leégett főtt tojás esete

Semmilyen sem volt ez a mai nap.
Nem dolgoztam, de itthon sem voltam, pedig ott várakozik a hűtőben egy adag sütemény-tészta bekeverve. Vár... vár.. vár... Hátha valaki segít neki beteljesíteni a sorsát. Az eredeti terv az volt, hogy sütés lesz ma, meg főzés, némi délelőtti lóti-futi után.
A SORS másképp akarta.
Sütés helyett munkát mértünk föl. Úgy néz ki, lesz belőle valami, már, ha elfogadják az árajánlatunkat. Szeretném nagyon (és 99 %-ban valószínű, hogy a mienk), mert szimpatikus a megrendelő, maga a munka is.
Közben többször beszéltem Ilcsivel, hogy van Manócskánk. Tegnap hőemelkedése volt, takonykór, köhögés nélkül. Nem tudni fogzás, vírus, mifene okozza a tünetet. Nem tud aludni nyugodtan, bágyadt.. aggódtam, nna!

Gergő is hívott, jön haza ma délután a barátnőjével. Jöttek is, jött velük a lány bátyja. Hát nem voltak tiszták. Baromi ideges lettem, már a látványuktól is. Muszáj volt főzni, siettem volna ezzel is, mert közben várható volt a számítógép-dottorénk, meg a fűtésszerelő érkezése. Alig férünk pillanatnyilag ketten is a lakásban, nem még plusz öt ember! És hiába mondtam a gyerekemnek, hogy egyenek, fürödjenek, ha úgy gondolják, de NEM AKAROM ITT LÁTNI ŐKET, mire a szerelők ideérnek. Természetesen vérig sértettem. Meg mondott mindenfélét. Aztán meg hatszázszor bocsánatot kért, amiért bunkó volt. Totálisan elegem volt belőle!
Végül is időben lezajlott a "helycsere", mire hazaért emberem a fűtésszerelővel, meg befutott Lackó-dottore, Gergőék indulófélben voltak. A kapuban adott puszit az apjának.

Közben Zsebi láza nőtt... nőtt... nőtt... Mikor túllépte a 40 fokot, Ilcsiék úgy döntöttek, hívják az orvost.
Hűtőfürdő, lázcsillapító megvolt, láz visszahúzódott már kissé...

Aztán itthon is elcsitultak a dolgaink, szerelők el, mi meg csak ücsörögtünk az ágy szélén Papussal...

Ijesztő volt a saját reakcióm Zsebi betegségének a hírére! Tehetetlenségemben sírni kezdtem! Ahelyett, hogy higgadtan segítettem volna valami okossággal a gyerekeimet, bőgtem! Hihetetlen!

Aztán persze megráztam magam, hiszem vacsora kellett, meg végiggondolni a holnapot... kell-e valami előkészület... reggel mikorra állítsam a vekkert... mert megy tovább minden.
És fölraktam a tojást főni. Holnapra, csomagolni Papusomnak. Meg jóóól ott is hagytam, minden mással foglalkoztam... és majdnem odaégettem a főtt tojást.

Semmilyen sem volt ez a mai napom.

Pedig ma itt volt Zsebi...

... megvettük a kandallót, előkerült az adventi koszorúm, láthattam az épphogycsak két hetes, legifjabb családtagot, haladós voltam az itthoni munkákban...
És mégis! Rossz hangulatban vagyok, gyomrom gyűszűnyire töpörödve.
Holnap tizedike, Gergő pedig sehol.
Egész héten nem jelentkezett.