A diófa dicsérete

"A diófáról nem lehet lelkesedés nélkül írni. Ő a kert nesztora, szeniora, bölcs, öreg uralkodója. Magas és szélesen elterülő koronája sok helyet követel.
Mégsem sajnálom tőle, mert a diófa kínálja a legszebb, legillatosabb lombsátrat; az ő árnyékában otthon érzi magát a kertész, mert az ide állított ülőalkalmatosságon a legkellemesebb tavasztól őszig reggelizni, olvasgatni, délután egy jóízűt szunyókálni, vagy barátokkal egy pohár pincehideg bort, forró, illatos kávét elfogyasztani, esetleg egy izgalmas ultipartit eljátszani. És persze a frissen szedett, feltört, meghámozott dió se utolsó dolog, különösen, ha néhány szem édes szőlőt is nyújt hozzá a kert." - írja Bálint gazda itt.

Nekem nagy szerelem a mi mártoni diófánk. Nem tudnám szebben fogalmazni, mit érzek, ha ott vagyok a kertben, ha terítek az alá tett asztalra, ha hintáznak az ágára szerelt hintán az unokáim. Mindig is azt éreztem, hogy ő lesz az, aki IGAZÁN hiányozni fog, ha egyszer eladjuk a nyaralót.

Tegnap este, a vacsora asztalnál beszélgettünk, tervezgettünk, mi lesz, hogy lesz, ha egyszer megvalósíthatjuk az álmunkat... nagy ház, nagy kerttel, birtokkal... saját gazdasággal.

Én soksok diófát szeretnék. Megtanulni a diófát nagyonnagyon. Mindent tudni róla, gondozni, szeretni, és ezt a szeretetet megmutatni az unokáimnak is.
Amikor szedjük a diót, amikor törjük a karácsonyi (vagy máskor sütött) süteményeinkhez, mindig eszembe jut Csaba testvér története a kilenc diófáról. Ismeritek?

Aztán este, mikor leültem a gép elé, Bálint gazda mondatai jöttek a szemem elé.

Mi ez, ha nem égi jel? :o)))))

Szúnyoginvázió

Hétvégén Mártonban voltunk Papusommal. Ő dolgozni, én meg csak úgy. Hogy ne legyen egyedül... :o))))

Aztán úgy alakult, hogy a ráckevei piacon kötöttünk ki szombat délelőtt, és a végén megérkeztek a gyerekek is. :o))))))


Az a piac!!! Kár, hogy nem fotóztam! Csak a számat tátottam ( meg a pénzt költöttem)!
Végig a Duna partján, egy igazi hajómalommal a háttérben... egy élmény, nnna!!!!!
Nem először jártam ott, de most is lenyűgöző volt.
És még Papus is türelemmel viselte a bóklászásaimat.
Legközelebb pedig Ilcsivel megyünk ki, az még jobb lesz, ő is imádni fogja.

Vettünk Zsebinek sapkát, és papucsot. Meg zöldséget, gyümölcsöt, frisset, ropogósat. :o))

Volt cseresznye-szedés, sütés, főzés, együtt-ebédelés, pancsolás.

Meg volt szúnyog-invázióóóó!!!
Őrület, hogy mennyien vannak!!! Felhőkbe tömörülve támadnak. Nem lehetett nyugodtan pancsolni, málnázni/cseresznyézni, hintázni, de még bográcsot mosogatni sem, a kerti csapnál. Semmit nem engedtek csinálni!
Volt óóóriási vihar éjjel. Hatalmas hangzavarral, zuhogó, ablakon becsapkodós esővel (a párnám, és alatta az ágyam kárpitja egy merő víz lett pillanatok alatt. Pedig Papus szinte azonnal ugrott, hogy zárja az ablakot.).

És volt óóóriási szerencsénk is, persze! A nagy csinnadrattában az akácfa egyik öles/termetes ága megadta magát, és földre kéredzkedett. Milliméterekre a kocsiktól, "akik" karcolás nélkül megúszták az égi színjátékot.

Mert szeret minket a JóIsten! Mint mindig.

Nagyonnagyon... :o)))

Ősz

Gyönyörűséges idő volt ma amerre jártunk. Mintha időjárás-felelősünk kárpótolni akart volna a hétköznapok reggeli szürkeségeiért.


Ebben a bejegyzésben meséljenek helyettem a képek.

Rengeteg fotó jön. Én szóltam!

Deazééé nem csak fotóztam, dolgoztam is kicsit a kertben. :o))

Azután hazafelé Zsebiztünk... csak picit.