BOLDOG KARÁCSONYT!

Békés, szép ünnepet kívánok Nektek!

A karácsony fogságában. Vagy mégsem?

Nekem ez a nap képe. Az én gyönyörűséges Mamám!

Tegnap leszedtük a fenyődíszeket Zsebivel. Szépen beleraktuk a dobozba, hogy a Jézuska legközelebb is megtalálja, ha felénk jár. :o)))
A fa itt áll az ablakunktól nem messze, egyáltalán nem csapzott, nem hullottak le a tűlevelek, még mindig szeretem. Egy lehetetlen élethelyzetnek köszönhetően remek megoldást találtunk fenyőtű-hullás megakadályozására.
Az első együtt töltött karácsony előtt szembesülnünk kellet azzal a problematikával, hogy a számos fenyőtalpból, amiről TUDTUK, hogy a birtokunkban van, egyet sem találunk. Mondtam nem lesz ikszedik, nem érdekel, hogyan oldjuk meg, pénzt nem költünk többet fenyőtalpra. Rövid téblábolás után nagyfiú kapta az első keze ügyében lévő üres, nagyméretű festékes vödört. átment a szomszéd erdőbe, és telerakta jóféle, fekete földdel. Ebbe illesztettük a fenyőt, locsolgattuk. dédelgettük, nem hullott a tűlevél. Vagy legalábbis nagyon minimálisan.
Úgy döntöttünk akkor, megtartjuk a módszert, és valóban! Azóta is remekül működik. Él, virul, szépséges a kis fánk, nem könnyíti meg nekem, hogy emlékezetté legyenek az elmúlt karácsony fényei, hangulatai.
Nehezen megy a dolog, na!
Mondtam én, még tegnap este is.
De aztán elérkezett a mai nap, megjöttek a vendégek, Anyu, Erzsi tánti, Terike, meghozták a napot.
Vizes esernyővel, de mosolygósan. Csak ültünk, beszélgettünk, ettünk, ittunk, csodáltuk a gyerekeket, ki-mit-tud a család többi tagjáról-t játszottunk, átöleltük gondolatban a távol levőket is (Borókám! TÉGED IS!), múlattuk jókedvvel az időt.
Szóval semmi különös nem történt, és mégis!
Csodaszép volt a mai nap!

A mi fenyőnk

Még egy szösszenet erről a karácsonyról, és ígérem befejezem a következőig.

Fenyőfánk az idén úgy lett, hogy Laci bácsi közölte még december elején, mostantól, az elkövetkező húsz évben ő akarja venni Zsebinek a fenyőfát. Ezen egy kicsit kiakadtunk, mert akkor velünk mi lesz? Mi is akarunk áááám... ráadásul szeretnénk gyökereset, hogy miattunk (még a Zsebi kedvéért sem) aztán ne haljon meg egyetlen fenyőfácska sem... meg ilyesmi. Szóval dohogtunk egy sort, aztán egyszer csak ott állt a behálózott fa az ajtófélfának támasztva az udvaron.
Gyönyörűnek mutatta magát már abban az állapotában is.
Már huszonharmadikán este megbeszéltük Szenteste napjának forgatókönyvét... ki, mit, hol, mikor csinál, tesz, hogyan is lesz. Ment minden a maga útján, aztán eljött Zsebi lefekvésének ideje, amikorra a fenyődíszítést terveztük. Azt kértem a fiúktól, hogy mire jön a Jézuska díszíteni, legyen talpba állítva a fa.
Nem gond, mondta az Ilcsi, a dobozolt cuccaink között vannak a fenyődíszek, és ott van két fenyőtalp is. Akkor jó, mondtam megnyugodva. Nekünk is van kettő hátul a sufniban.
Egy sem volt persze. Ott álltunk Papussal a sufniból kipakolt halomnyi cucc közepén, hogy akkor most mifene legyen.
Az lett, hogy átküldtük a gyerököt a kiserdőbe egy jóóó nagy festékes vödörrel, hozzon bele földet. Megfaragta, majd beleállította a vödör föld közepébe fát.
Ilyen stabil fenyőtartónk még sosem volt. Locsolgattuk (Igen! Tudom/tudtuk, hogy nem fog gyökeret ereszteni!) szorgalmasan, és ő meghálálta nekünk. Én láttam rajta, hogy örül minden csepp víznek!
Illatozott, nem hullott, nem akart állandóan fölborulni. Ide-oda húzgáltuk (egy bizonyos sávon belül, mert baromi nehéz volt), mikor, hogyan kellett a hely körülötte.

Sosem lesz más "fenyőtalpunk". :o)))


Mostan ide fenyős képek illenének, de Zsebiset kaptok. Baj?

Angyalok ünnepe

Éjszakánként, amikor nem tudok aludni, kiülök az ebédlőbe, a feldíszített fenyőfa mellé. Csodálom az apró kis fényeket, a mézeskalácsokat, a bumfordi habkarikákat/szíveket rajta. Újra és újra megcsodálom gyerekkorom díszeit. Eddig Anyu őrizgette féltő gondossággal, most megkaptam én, tovább-használatra.
Gyönyörködöm, s közben, mint valami mozifilm, peregnek a nemrégvolt ünnep képei bennem.
Tizenöt évet vártam ezekre a napokra.
Azon az első karácsonyon is megvolt minden, ami az ünnephez kellett. Fenyőfa az udvaron, a hűtő csordultig tele a főznivalóval. Minden megvolt, csak a család sehol... a béke... és a szeretet is eltűnni látszott.
Gergőről akkor már napok óta nem tudtunk semmit. Szenteste délutánját a rendőrségen töltöttük, hogy bejelentsük (sokadszorra) az eltűnését. Bélus fiunk is máshol próbálta feledni a félelmet, ami a lelkében volt
Csak ketten ültünk az asztalnál Papussal... és szalonnát ettünk kenyérrel.
Talán kétszer próbálkoztunk még a fenyő-állítással a rákövetkező években. Nem volt öröm benne... csak külsőség... felszínes dolog... némán sírtam fa-díszítés közben. A következő évtől már az ünnepi ételek ugyan elkészültek, de mindig máshol jött össze a család.

És most, először, mióta ideköltöztünk, nálunk ünnepelt mindenki! És IGAZI ünnepben volt részünk.

Nagy utat tettünk meg idáig...

24-én magunk voltunk... ötösben... /hatosban :o)))/

Aztán jött az első csipet-csapat

"Jacibáci"  majd' mindennap benézett hozzánk

Mivel az ünnep addig tart, ameddig mi akarjuk, a másik csipet-csapat vasárnap volt vendégünk

A fenyőfánk még áll. Bár nehezen válok meg tőle, hatodika után leszedjük.

De ez az ünnep örökre itt marad velünk. A lelkünkben... az emlékeinkben...

Köszönöm a családomnak!

Az ajándék

Nem régen van, hogy dolgozom náluk. De vannak emberek, akikkel az első pillanattól kezdve egy hullámhosszra kerülünk. És nem csak azért, mert egy idősek vagyunk. Itt az egész család olyan, hogy jó ott dolgozni, velük lenni. Ki tudja, hogy működik ez. Én nem.

Évával beszélgettünk, közeledik az új esztendő, naptárt szeretnék, mert rohamosan gyűlnek januárra a cetlik munka ügyekben. Aztán eljött az év utolsó munkanapja is náluk, amit le kellett mondanom Jani sógor temetése miatt. Gyere be az ajándékodért valamelyik nap. - mondta a telefonba. És mentem. Nagyon szép, kis formátumú határidőnapló volt a csomagban. Amolyan igazán nőcis.
És az ajándékkísérő kártyán a jókívánságok mellé egy idézet. Az egyik kedvenc (és nekem a legeslegszebb karácsonyi) Ady versből.

Folytak a könnyeim hazafelé.

Levél a Jézuskának

"Kedves Jézuska!

Szeretném, ha az ebédlőnk, konyhánk, előszobánk szép lenne (villanyszerelés, festés befejeződne) 2013. december 24.-re.

Köszönettel az ifj. ... család"


Másnap reggelre megérkezett Jézuskától a válasz:

"Kedves ifj. ... család!

A kívánságaitokhoz az Atya, a Fiú, és a Szentlélek segítségére is szükség van, de majd szólok neki, mert véletlenül

SZERETLEK BENNETEKET!"






Imádni való népek vannak errefelé... :o)))))))

Csendes éj

Móra László: Karácsony édes ünnepén

"Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat."

‎"Nem időpont vagy időszak a karácsony, hanem lelkiállapot. Békességben, jóakaratúan és könyörületesen élni - ez a karácsony igazi szelleme." -Calvin Coolidge

Meghitt, szeretetben gazdag karácsonyt mindenkinek!

Kívánom Nektek, hogy a békés perceket, órákat tudjátok tovább vinni a következő napokra, hetekre, hónapokra.

Nem szokványos...

... karácsonyi ajándékot kaptam ma az egyik családtól: disznótoros, egy üveg házi zsír, és bő egy kiló sertéscomb. :o))))

Hétfőn vágtak disznót, valahol vidéken. Azt mondja az asszony, hosszú évek óta ugyanott. Összeállnak többen, most éppen hat család, két kétszáz kilós "disznócska" bánta.

A hurkát meg is sütöttem vacsorára, Papus nagyon szereti. Ez legalább kétszemélyes adag volt (nem úgy, mint a múltkori,  azt egy hétig ette szegény, mert nekem ráadásul nem is ízlett...), épp annyi maradt csak belőle, hogy reggel tudok neki csomagolni. Finom volt, jólesett, jó lett volna utána egy pohár jóóóféle vörösbor, de az most elmaradt. Csak hétvégén kerül haza az új bor. :o))

A sertéscombot beraktam a fagyasztóba, abból lesz a közös karácsonyi ebédhez a mexikói husi. Mintha tudták volna, mit akarok készíteni... pedig nem is! :o))))


Ma körbekuncsorogtam az ismerősöket, családot naptárakért. Még nem kaptam az idén senkitől asztali naptárat, határidőnaplót 2013-ra. Az első nem is annyira, de a második már nagyon kéne! Cetliken a január, még a végén összekavarom a napokat/családokat/munkákat... mindent!
Volt már ilyen év, hogy december végén nem volt határidőnaplóm. Általában többet is kapok, mindenféle asztali-, fali-, határidőnaptárat.  Akkor nem volt annyi eszem, hogy rákérdezzek. Úgy éreztem, milyen ciki már... szólni, kérni... ááááh, dehogy!
Sejtitek a történet végét? Vettem. Ezt is, azt is. Najóóó, falinaptárat nem. Ha jól emlékszem, még haza sem értem vele, és már szólt a telefon, hogy kérek-e ilyen-olyan naptárat az idén is.
Úgyhogy most ELŐBB KÉRDEZTEM.

Két ünnep között remélem megérkezik mindegyik fajta.

Addig meg vigyázok a cetlikre. :o)))

Kicsit sem bánom

Ez a 2009-es karácsonyi kosár , amit Keresztúrra  vittünk le.

Talán még soha nem volt,  hogy ennyire ne lett volna pénzünk karácsony tájékán. Már régóta nem készen vett ajándékokat adunk a gyerekeknek, kivéve persze a könyv (mi felnőttek, egymásnak pedig ősidők óta nem vásárolgatunk semmit. Igaz, süti, bonbon mindenkinek jut pár falat...).
Egy kis süteményre, bonbonok készítésére mindig tudtam szánni pár forintot. Most ezt sem tudom megtenni.
Először bosszankodtam ezen, de rájöttem, fölösleges. Rengeteg előnye van az élethelyzetnek.
Ritkán megyek be a boltba, igaz, akkor egy szupermarketbe kell megtennem ezt, mert a közelünkben nincsen más, ahol a kajánkat beszerezhetném. Elképedve nézem a többi embert-kosarat. Azt a mennyiségű szart árut, amit tolnak a pénztár felé... Önkéntelenül hallom sorban állás közben a beszélgetéseiket. Szinte hisztérikusak, nehogy egy forinttal is kevesebbek költsenek valakire, mint amennyit az illető tavaly költött rájuk. Szomorúan hallgatom őket.


A beszorított elme csodákra képes! - vallom ezt teljes hittel, és meggyőződéssel. Hiszen annyiszor bebizonyosodott számomra, hogy IGAZ!
Ma délelőtt, molyolás közben kitaláltam, mi lesz a srácok ajándéka az idén. :o))))) Ahhoz is kell pár forint, de TÉNYLEG csak pár forint (csak vastagabb kartonpapírt kell hozzá vennem). Annyi pedig búvik a pénztárcámban.

Persze kaja lesz. Hagyományos sütemények is, mint bejgli, zserbó, keksztekercs. Éhezni nem fogunk. :o)))
Együtt leszünk. Megvan a menetrend, mikor, kinél jövünk össze.


És kicsit sem bánom, hogy így van mindez!
Mert a legfontosabb, hogy Gergő bent van a rehabon!
Imádkozom a magam módján, hogy maradjon... Hogy legyen kitartása végig csinálni... Hogy, ha majd túl van rajta, építkezni tudjon belőle lelkileg is... Hogy békében éljen önmagával!
És akkor nem lesz baj a világgal sem.

Szeretném újra ilyen derűsnek látni.

Tudom persze, hogy volt már minden.
Többször, több hónapot töltött Keresztúron...
Volt kint Erdélyben, Csaba testvér mellett...
Komlóról eljött egy hét után...
Az utóbbi hónapokban többször majdnem belehalt a mostani életformájába.
Végigasszisztáltam mindezt.
De amíg élek, amíg él, nem adom föl a reményt! :o))



Most egy kicsit leengedtem. Nincs hajsza. Csak annyi munkát vállaltam a következő hétre, hogy jusson is, maradjon is... az erőmből.

Nagyon várom az ünnepet, mert az együttlétet jelent a családdal.
Már maga az ajándékok elkészítése is örömet okoz.



Azééé Zsebgyereknek már megvan az ajándék egyik fele. A másik még nem készült el teljesen, bár az asztalos megígérte, hogy jövő hét közepére az is meglesz.




*Najóóóvanna! A sütögetést kicsit mégiscsak  sajnálom. :o))))))