Jár-kel, motyorog...

Látszólag nem is figyel ránk, de mindent mond utánunk, amiről beszélgetünk. Egyetlen pillanatra sem áll meg, tesz-vesz, pakol, csavargat, nyomkodja a gombokat, takarítja az asztalt, a szőnyeget. Körbejárja a lakást, benéz a fürdőbe, megkuksizza a kandallóban a tüzet, visít egyet, hogy a Papa nem engedi a tévét nézni.

Aztán egyszer csak megáll mögöttem (ülök a széken a konyhában), és elkezdi masszírozni a hátam/derekam... maszíjozom mamát... finomvóót... És fut tovább, mert annyideannyi felfedezni és tennivaló dolog van a világon.

Imááádom! :o))))

Napi ezmegaz

Gyerekecske keneget :o)))

Mamaaaaaa! Etetni majackát. Etetniiiii!!!!

:o))))

Papával még a szőlő is finomabb

Mama keze pijos jett a cékjától. DDDEEEE, memmosta!

Medünk óóóka nénijez! Bizomááány!!!! 

Szia báci!  Medünk mondókázni... Óóóóman mondóóóka?

Kezelési útmutató

"- Legyél türelmes a Mayával. Az utóbbi napokban nyűgösködik. Az egyetlen szó, amit ismer, az a NEM."


Lehet, hogy három éves? :o)))))))

Amúgy meg nekem egyszer sem mondta, hogy nem. Semmire.

Most

Most már BIZTOS, hogy valaki követi a lelkem minden rezdülését valahol... odafönt...
Tudja, mikor, kit, vagy mit kell nekem/elém küldenie.

“A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.”


Rosszkedvűen TÉNYLEG nem érdemes élni.

Ráadásként pedig itt van Zsebi, a kétéves.

Imádom. És kész.

Megjöttünk

... már egy hete...

Mesélnem kellene Erdélyről... fotókat megmutatni*... annyira várják Gyimesben...

Nincs kedvem... Gergő cirkuszai töltik be a mindennapjainkat, a gondolatainkat... a lelkünket...

...borzalmakat művel... magával... másokkal... már nem a mi Gergőnk, csak egy zombi...
A rendőrök napi vendégek errefelé... szombaton, hajnali órákban hívnak, hogy megkérdezzék, hol van a gyerekem, mit tudok róla, és adatokat egyeztetnek.. amikor az sem tudom merre van előre... vajon miket mondhattam azon a hajnalom?

Mostanra ott tartunk, hogy hallani, tudni nem akarunk róla.  De  a fájdalom itt van bennünk, nem hagyja feledni, hogy van egy betegünk, akin nem tudunk segíteni. Fájdalom a tekintetekben, ha beszélünk róla... És nincs nap, hogy ne beszélnénk róla.

Nekem már nem segít az orrvérzésig munka sem.

Mikor lesz vége ennek a rémálomnak? MIKOR?????? JAJJJJJJJJJ!!!!!





*Bélus fiam már tett föl párat a facebookon, én meg megosztottam. Mert az út azért jó volt.

Majd jövök...

... nemsokára...

Legyetek jók.

De ne nagyon! :o))))


Addig kértek egy kis Zsebit?

Leskelődők

Zsebi imádja hallgatni a zenét, énekeket. Amint elhallgatott a templomi kórus, és a nénikék éneke, a hirtelen lett csöndben, jó hangosan kérte:" Médecceeee!!" :o)))))))) Nem túl áhítatosan fulladtunk a röhögéstől. 

Hazafelé az úton

Balázst is kértek?

Bendegúzzal

Unokatesók

 Na és a Mayát? Akarjátok látni? :o)))

A szeme sem áll jól a csajnak

Pááá! :o)))))))))))))))))

Az egér

Úgy három-négy órával a gyerekek után, kilenc körül értünk haza tegnap este. Már útközben jött a hír: egér van a lakásban. Mérhetetlenül kikeltem magamból... eddig egyik lakásunkban sem... soha.... sehol... HOGY KÉPZELI??????????  Hogy betolakszik a magánszféránkba???

Én léptem be elsőként a lakásba.  Bélus fiunk ült a félhomályos konyha közepén, kezében egy darab deszka.
- Mit csinálsz?
- Raktam le egy kis darab kolbászt, és most várok. Hátha előbújik.
- Egérnek inkább szalonnabőrkét szoktak...
-Ha én egér lennék, a kolbászt is nagyon szeretném.

Ma estére lett egér-csapdánk is.

Most várunk.

Mondtam az Ilcsinek, hogy az egér-temetést ne bízza a férjére.

Mert a végén stikában még életet lehel a halódóba...