Újra tanulnék horgolni

Katalinnál olvastam, hogy nyakravalót horgolt.
A néni, akinél tegnap dolgoztam, nekem ajándékozta a húga (aki már régesrég meghalt) horgolótűjét, két doboz horgoló-cérnát/fonalat (nem is tudom, hogyan nevezik pontosan, a dobozra az van írva "horgoló gombolyag").
Most már csak elő kéne csalogatnom valahonnan a nagyon mély emlékek közül a "hogyant".
Valamikor tanultunk a suliban kötni, horgolni, varrni, fúrni, faragni...
Néztem a neten, vannak minták, vannak videók, de arra pl. nem emlékszem, (és nem is találtam erre "puskát"), hogyan kell ELKEZDENI. Papus sem emlékszik (Ők is tanulták, ráadásul Anyósom gyönyörűen kézimunkázott).
Abban reménykedem, hogy Ágnes sógornőm még tudja.

Dió-számtan

Ma este, a vacsoraasztalnál szóba került a nemsokára elkövetkező születésnapok sora.
Papa… Regős… Anya… ééééés, a központi kérdés: milyen tortája legyen az ünnepeltnek?
(A születésnapos joga ezt eldönteni…)
Elsőnek a Papáé lesz. Kérdeztük a leendő szülinapost, na milyen? - Naaagy! - válaszolta.
Zsebi rettentő izgatott lett. Nade MILYEN, Papaaaaa????? Csoki (!), vagy túró rudi torta (!)?
Játszottak egy darabig a szavakkal, Papa és unokája, aztán megszületett az egyezség (!): csokoládé tortája lesz a Papának.

Na, jó! De mikor? Ez is nagyon fontos kérdés kérem szépen! Számoltuk a napokat, mutattuk az ujjunkon: hetet kell aludni, és köszönthetjük a Papát.

És, nehogy elfelejtődjék véletlenül a dolog, kitaláltuk a dió-számtant. Kiszámoltunk az ablakba hét szem diót, és hét szem mogyorót. Minden este, fürdés után, mielőtt aludni térne, aprónép elvesz belőle egyet-egyet: Zsebi a dióból, Kismaszat a mogyoróból.
Mire elfogy minden az ablakból, megérkezik Nagyapó születésnapja.

Persze a főőőőlényeg embereeek: egy óriási, csokoládé torta kíséretében!

Ma este meg is kezdhettük a visszaszámlálást.

... és gyakorolunk ezerrel a tortasütésre...  

grin hangulatjel  grin hangulatjel  grin hangulatjel  grin hangulatjel grin hangulat

 heart hangulatjel heart hangulatjel

Szia Kati!

*

Odafönt találkozunk. 

... és majd jóóól kidumáljuk a srácokat...

*A lányok engedélyével használva.

Búcsú

Van úgy, hogy az ember lánya megismerkedik valakivel, és rögtön úgy érzi ezer és egy éve már. Soha nem látják egymást, mégis egy húron pendülnek. Azonos (és mégis más) gondolatok, értékrend, érdeklődési kör.. ki tudja, mi hoz össze két ismeretlen embert ebben a virtuális világban. Én sem tudom. Nem is firtatom már. Egyszer csak elkezdtünk beszélgetni még a régi natimama blogon. Nem firtattam akkor sem, később sem, hogyan került oda. Egyszerűen csak örültem a jelenlétének, kedves szavainak, a humorának. Aztán persze kiderült, hogyan került hozzám, és én annak is örültem.
És eljött a perc, amikor már emailben is beszélgettünk, sokatsokat.

Okos gondolatokkal, mély érzésekkel, őszinte szeretettel megáldott ember volt.

Hálás vagyok a Sorsnak, hogyha csak virtuálisan, és messziről is, de megismerkedhettem vele.
Gazdagabb lett az életem, hogy beszélgethettem vele.

Szegényebb lett a világ egy EMBERREL.


Nyugodj békében OKati!

Téli örömök

Végre, végre esett gy kis hó, és beteg sem volt senki! Lehetett menni szánkózni, hóembert építeni!

Még, ha csak ekkorát is... :o))))))

Régóta lessük a madarakat, esznek-e már a kitett (igaz, egyenlőre még műanyag) madáretetőből. 

Csak kerülgetik, kerülgetik, de valamit nem jól csináltunk, mert nem esznek belőle.

Aztán a héten vettem egy könyvet. És lett új madár-várta. :o))

Végy egy papírgurigát (ha lehet, a papírtörlő méretében), kend be mézzel, tegyél rá mindenféle magot, fűzz át rajta madzagot, és akaszd ki a faágra.
Aztán reménykedj, hogy jönnek a lakomára a vendégek. smile hangulatjel

Papa! Ezt látni kell! :o))

Az asztal megterítve! Jöhetnek a vendégek. 

Remélem, legközelebb magokat falatozó madarakat is mutathatok Nektek!

... és még egy kis sütés is belefért... :o))))

A köddé vált kávéfőző-gumi

fotó valahonnan a netről..

Újév reggelén a szokásos hétvégi rendben zajlottak a napindító szertartásaink: kényelmes reggeli, kávé az ágyban, vihánc a gyerekekkel, végül a romok eltakarítása. 

Mosogatás közben különös figyelmet kért a kávéfőző gumija, állandóan a kezembe akadt, toszigáltam ide-oda a mosogatóban (ahelyett, hogy rögtön elmostam, elraktam volna onnan), de egyszer csak sorra került, aztán be az edényszárítóba.

Amikor, kicsit később, a helyére akartam pakolni, csak hűlt helyét markolásztam az edényszárítóban. Nézegettem, merre lehet, közben rakodtam a többi cuccot, a gumi csak nem került elő.

Hmmm… Belekotortam a szemétbe, hátha a zaccal, ugye… nem akadt az ujjaim közé. Négykézláb álltam, kipakoltam a mosogató aljából, elemlámpával körbekémleltem, sehol semmi. 

Kezdtem ideges lenni… sehol az a nyüves gumi. Nem értettem a dolgot, HISZEN MOST RAKTAM ODA, HOL A FENÉBEN VAN????!!!!
TUDTAM, hogy másik nincsen (ez egy egészen friss darab, nemrég cseréltük).
  

Tartalék kávéfőző Ágnesemnél, Inárcson (az egyik családi bulira vittük ki, oszt kint hagytuk), január elseje van, péntek, hétfőig minden zárva, hol veszek másikat?

Riasztottam a Papát, kotorja meg ő is a szemetet, hátha csak én nem, mert már sík ideg vagyok…

Papa ki az udvarra, kiborítja a szemetet, átnézi apránként. Aztán Ő is négykézláb, pakolás a mosogató alól, elemlámpás kémlelés, hátha... hátha... gumi sehol.

Hogy a búbánatba fogok kávét főzni? Volt bajom, na!

Indítottam a problémamegoldó-fogaskerekeket… MUSZÁJ KITALÁLNI VALAMIT!

Gyors telefon Inárcsra, Veronkáék még ott vannak, takarítják a szilveszteri buli romjait, hurrráááááá! Hazafelé kanyarodjanak erre, hozzák haza az elhagyott főzőnket!  Rábólintanak, nekem pedig hatalmas kő gördült le a mellyemről... J J J Estére lesz kávéfőzőőőőnk!!!!

Ebéd utáni alvásból fölébredve aprónép sorban áll a reggeli kakaó maradványaiért. Apa rutinosan veszi elő a hűtőből, tölti a bögrékbe, s aztán vigyorogva rám néz:

- Itt az én megkésett karácsonyi ajándékom neked. – mondja, s mutatja a kakaó alól kibújó kávéfőzőgumit.

Abban a pillanatban megszólalt a csengő, és megérkezett a másik kávéfőző is.

Merugye: aki tud, az TUD! J J J

Zöldségkommandó

Valamikor október végén, november elején láttam meg a felhívást egy helyi facebook csoportban.

Tetszett az ötlet, gondoltam kipróbálom.  Adok magamnak három hónapot, havonta egy szállítással (alkalmanként másfél-két óra), hogy megtudjam, hasznukra vagyok-e, bírom-e lelkileg.  Összeállt a csapat: van, aki kiáll a placcra, és felhívja az emberek figyelmét az adományozás lehetőségére, van, aki a szállításban segít. Elsősorban biciklis szállítókat kerestek, kitétel volt, hogy kocsival nem lehet. Biciklizni nem akartam, mondtam, ha gyalog lehet, jövök. Így lettem a zöldségkommandó tagja. J

Remekül működik a dolog, nem csak nálam, mindenféle szempontból.

Jönnek az emberek, adakoznak, így karácsony elmúltával is.

Adnak a piacon árusító kistermelők: a pék hozza a kosárnyi kenyeret, kalácsot, édes-sós péksüteményeket, a húsos a disznózsírt, szalonnát, kolbászt, a mézes különféle mézeket, a szörp-készítő a szörpöket, a sajtostól parenyicát kaptunk. J

Az vásárlók pedig… még ebben a csendes, januári időszakban is, amikor alig van mozgás (a termelők szerint) a piacon, jönnek, és hozzák a tálca tojást, kilószámra a mandarint, almát, narancsot, a zöldséget, paprikát, paradicsomot. Van, aki először tudakozódik, mire van még szükség, és egyikük ma  megkérdezte, lehet-e mást is, mint élelmiszert. J J

Minden alkalommal gyűlik annyi, hogy jut bőven a négy családnak (akiket a családsegítő központ ajánlott a figyelmünkbe), és kapott már egy anyaotthon is, mert annyi adomány jött össze. 

Mi pedig forró teával, finom süteménnyel (valaki mindig hoz valamit J ) kínáljuk őket cserébe.

A csapat (egy része)

Indulnak a bringás szállítók.
(A gyalogos meg fényképet készít indulás előtt) JJJ

Szeretem, hogy én is köztük lehetek.