Mottó

" A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel."

2012. december 21., péntek

Tizenöt hónapos











Tegnap délután Zsebiztem, míg Anya fodrásznál volt. Egy darabig kettecskén voltunk, mesekönyvet olvastunk, énekeltünk, motoroztunk.

Megbűvölten tudja figyelni, ahogy a zemberlánya énekel neki. Ül, hallgatja, nagyon szereti.

A számítógép, és környéke "nemszeretem" terület. Mármint úgy értem, mi nem szeretjük, ha az aprónép arra kóricál! Nem úgy Töpörtykénk! Amint egy irinyó-pirinyó rés adódik, beslisszol, és sikongva örül, hogy kijátszotta a mafla felnőttek lankadó figyelmét. Közben persze figyeli a hatást.

Amikor a Papa megérkezik, Zsebgyerek rögtön megy a kockák irányába, mert olyan klassz tornyokat lehet abból építeni, és még klasszabb azokat zsuppppsz! ledönteni.

Ücsörögtünk a parkettán Papussal, figyeltük ahogy megállás nélkül cikázik keresztül-kasul a szobán, amikor letelepedett az egyik fiók elé, és elkezdte pakolni. Előkék, zsebkendők, ezmegaz...
Fogta a zsepit, odamászott hozzám, fölállt (!), először megtörölte a saját nóziját, aztán az enyémet is. Vagy hatvanszor. Mert ez is naggyon jóóóóó szórakozás volt! Mit mondjak! Elolvadtunk Embörrel! :o))))


Mostanában egyébként a pakolás a sztár-játék. Remek mulatság kipakolni, visszapakolni mindenféle szekrények fiókjait, polcait. Mindegy, hogy konyha, előszoba, fürdő, pelenkázó-fiók, csak pakolni lehessen! A játékok egy nagy karton-dobozban vannak, azokat is hosszú ideig, rendkívül elmélyülten pakolja.
Segít Anyának teregetni.
Leszedi a radiátorra aggatott szárítóról a ruhát, aztán próbálja visszarakosgatni... :o)))

Egyre többet, és egyre nagyobb biztonsággal megy úgy, hogy kapaszkodik valamiben. Sokat áll most már minden kapaszkodás nélkül. Hosszú ideig tud így ácsorogni, és közben csinál is valamit (Az orromat is úgy törölte, hogy kapaszkodás nélkül állt mellettem.). Persze "fúj még a szél", de áll, és tesz-vesz... mindig csinál valamit! :o)))

Ja, meg még ez is: már nem igényli az anyatejet. Eddig még reggel, este szopott, ezen a héten történt először, hogy csak nézett, vigyorgott, de nem szopott. Azt mondja Anyája, nagyon aranyosan csinálta. :o))))

Mert Ő már egy olyan NAGYKISFIÚ!! :o)))))


Mos' mán megöregedhetek, mer' lesz, aki megtörölje az orromat. :o)))




Upppsz! Azt meg majdnem elfelejtettem mondani, hogy nagggyon gyúrunk a vasárnapi havazásra! Merakkkooor olyat szánkózunk! De OLYAT, hogy nnna!! :o)))






6 megjegyzés:

  1. Na, és ahogy rázza magát, mikor a Papa furulyázik!!!! :o))) A táncos Zsebi! :o)))

    VálaszTörlés
  2. Natimama! Olyan jó, hogy vannak más nagymamák is ebben a kerek blogvilágban, mert csodálatosan megírják mindazt a boldogságot és csodát amit átélünk, helyettem is :-)
    Nem is kívánhatok jobbat, szebbet az ünnepekre, mint Zsebit minden mennyiségben !!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Alterego!
      Nagymamának lenni a legjobb dolog a világon!

      Törlés
  3. Szalmabálaugrás után mi Neked 1 kis szánkósiklás??? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig várom!!! TÉNYLEG nagyon gyúrunk, hogy essenmááááá végre a hó! :o)))

      Törlés
    2. Nálunk má' esik egy ideje.... igaz, nagyon aprószemű, de hóóóóóóóóóóó!
      Gondolom, (mivel nem nagy a távolság)hasonló helyzet van felétek is.
      Jó szánkózást!

      Törlés