Nyomorultak

Kép innen

Gyermekkorom egyik első, talán legszebb, de mindenféleképpen meghatározó irodalmi élménye volt Victor Hugo regénye.
Még az emlék, ami hozzá fűződik, az is "finom".
Kb. ötödikesek lehettünk. Fiatal, kezdő, magyar-tanárnőnk volt abban az évben. Még az is lehet, hogy frissen került ki az iskola padból, mi voltunk az első osztálya, erre már nem emlékszem.
Szegénykém nem bírt velünk, nagyon nyüzsgő, rendetlen osztály voltunk, asszem az iskola rémei. :o))))
(Vera néni úgy "kapott" meg minket, hogy az iskola igazgatója leültette az irodájába, megitatta egy pohárka vodkával, és csak eztán merte vele közölni, hogy a 6/b osztályfőnöke lesz.)
Szóval a magyar tanárnő...
Többször sírva, napló-csapkodva menekült ki az osztályteremből.
Egyszer, nem is tudom, hogyan jutott eszébe, elkezdte mesélni Victor Hugo Nyomorultak című regényét. Áhítattal, néma csendben hallgattuk. És ezek után, ha (legalább) csendet akart, ezt a regényt kellett mesélje. Fejezetről fejezetre. Lenyűgöző élmény volt, szerintem nemcsak nekem, mindannyiunknak.
Tegnap éjjel (ezredszerre kábé) ismét megnéztem a Jean Gabin-féle filmet. Még ma is, sokadszorra elvarázsol a történet, a film, a nemtommi...


Szép befejezése volt egy szép napnak.