Ma* az volt, hogy garázsvásároztunk.
Összeszedtük megint, ami a szekrény mélyén, ágy aljában, sufniban, gyűlt, gyűlt tavasz óta, és fölállítottuk a sátort.
Most nem akadt vendég-árusunk, és bár szívesen láttuk tavasszal Bíborkát a nyulacskáival, nem bántuk Ilcsivel. Jó volt csak kettecskén.
Persze nem én volnék én, ha süti nélkül maradt volna az esemény!
Idő híján a legegyszerűbbet készítettem: darálós kekszet.
Meglepő volt az emberek reagálása. Látnotok kellett volna az arcokat! Szinte mindenki áhítattal vett a kosárból, mondván "utoljára a nagymamám/anyukám sütött ilyet!".
Szerették. :o)))
*Jellemző az elmúlt hétvégénkre, hogy ezt a bejegyzést még szombaton este kezdtem írni. Aztán a képfeltöltésnél megint bemondta a szerver az unalmast, abba kellett hagynom (sokkal több fotót szerettem volna föltölteni). Később meg nem volt időm/elfelejtettem befejezni... :o)
Nálatok mindig mindennek nagymama íze van. Ez még mind semmi. Nagyi hangulat mindenütt. A kávéscsészén ép úgy mint a falakon. Csak egy igazi nagyinál mesélnek a falak az unokák aktuális történeteiről igazi gyerek rajzos filmtérképen. Azaz az első vonal az ajtónál kezdődik az utolsó pedig a gyerekágyaknál ér véget. Fenét ér véget. Onnantól a szálat átveszik az álommanók és az események tovább bonyolódnak álomországban. Reggel ébredéskor pedig a gyerekek előkapják a varázsceruzát és már folytatódhat is az este abba maradt történet. De az is lehet, hogy az új nap, új történettel indul. Varázslatos hely a tiétek.
VálaszTörlésSzeretem, hogy ezt érzed nálunk. :o))))
Törlés