Mottó

" A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel."

2014. január 23., csütörtök

Csendben...




... fuldoklom, vagy valami ilyesmi, most már "csak" a köhögéstől.
A hét elején olyat tettem, amit 35 éve nem, két napot és két éjszakát végigaludtam egyfolytában. Vécézni, inni, egy-egy rövidet zuhanyozni tudtam talpon maradni. Vasárnap estétől, szerda reggelig. Volt közben hőemelkedés (nem nagy szám, csak majdnem belehaltam! nem bírom, ha láz van bennem, nna! fáj a bőröm, bármi hozzám ér... lepedő, Embör keze, az érintésbe percenként elpusztulok. Aznap este sírtam a zuhany alatt a fájdalomtól. Ebben a percben már hihetetlen, de így volt), őrült fejfájás két és fél napon át. Étel semmi, ami nem olyan nagy baj, a folyadékot pumpálták belém dosztig, de aztán eljött a szerda reggel. Akkor már talpra tudtam állni, bár szemernyi fittség nem volt bennem, elmentem dolgozni. Muszájka rám szólt...
Papus, Ilcsi frászt kapott a mutatványtól (Emberem ugrásra készen, ha menni kell nagyanyóért napközben).

Nem kellett.
 Egész jól sikerült a nap, meg a hét további szervezése is, ma is itthon lehettem, pihenősen, csak kicsit vásárlósan.
Csak ez a köhögés!
Pedig eszem a mézet (!!!), iszom a teát (!!!). Mit kéne még tennem???
Najóóvannna, ez csak költői kérdés volt. Lenne még mit...

Annyideannyi gyümölcsöt, zöldséget, savanyú káposztát, fokhagymát, fittyfenét eszem, hogy, nnna! Értem én, hogy a lélek nincsen rendbe, oszt jön a kórság, de... nagyon akartam, hogy ez ne legyen így!

De valamiért ennek így kellett történnie, és megmaradok, az most már biztos,  Zsebinek sem kell az ágyam körül száguldozni leföl, micijác nadanyó?, ajszoj mama? kéjek dódteját mama.

Csak ez a köhögés! Utálom!



Borókám már (remélhetőleg!) túl van rajta, Katalint látom, hogy ő is dögrováson, de a többiek, remélem rendben vagytok!


31 megjegyzés:

  1. Drága Csillagom!
    A köhögés kb. egy hétig tart. Utána jobban leszel. Vacak nehéz vírus ez most. Mégis csak jobb lett volna ha jön egy kis hideg! Akkor nem virulnának ezek a dögök ennyire jól. Na de se baj! Hétvégétől ázunk, fázunk és meggyógyulunk. Érdekes, hogy életemben először ez a baci érte el nálam azt hogy három napig aludjak. Még ebben is mennyire hasonlítunk egymásra.
    És juszt sem lepődöm meg ezen!
    :o)))
    Gyógyulj meg mielőbb!.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te dög! Ezt bezzeg nem mesélted el a telefonban! Hogy 3 napig aludtál... Akkor talán én sem hadakozom. Álmomban sem... :o))))))

      A köhögős állapottal még az is a bajom, hogy hosszan nem enged beszélni :o))))) Tegnap este fél óra után, egyszerűen elment a hangom.
      Papus persze nem riddogált, hogy letettem a telefont. :o))))

      Törlés
    2. Robinak és a lányoknak is az tetszett ebben a betegségben a leginkább, hogy bármit mondhattak, mert én elnémultam. Csodaszámba menő jelenség volt ez nálunk.
      :o)))
      Remélem egy jó időre meg lesz még a hangom, mert amíg csendben voltam káosz alakult ki itthon. Nem jó ha az őrmester nem dirigál. Senki sem tudja olyankor, hogy mit kell csinálni!
      Most bezzeg behozom a csendes órákat és zajongok.
      :o)))
      Papusod is jobban szereti ha hallgathat Téged. Megszokda már a döngicsélésedet.

      Törlés
    3. A döngicséléssel nincs baj. A telefonszámlával annál inkább. :o)))))

      Törlés
  2. Azt mondják erre a betegségre, hogy gyógyszer nélkül egy hétig tart. Gyógyszerrel csak hét napig... Gyógyuljatok lányok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez nem az drágavén, amire ezt mondják: ez egy megveszekedett rusnya vírus, és nadjon makacs, nem enged

      Törlés
    2. Még annál is rusnyább. Mire felértem ma a János hegy tetejére, úgy éreztem itt az ideje a meghalásnak.

      Törlés
  3. A Kicsi nálunk is elkezdte... hétfő óta lázas, nyelni nem igazán tud, csak "nyunyókat"... (fordítok: híg, pépes...), kapott antibiotikumot, DE! "megvédeni való", mint a Zannya, jár dolgozni...
    Nem kéne elkapnom, ha minden igaz, hétfőn lesz PET-CT-m...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Karantén? Bújj el a spájzban. Vagy mittomén...
      Vigyázz nagyon magara, kérlek. Ölellek soksok szeretettel!

      Törlés
  4. De jó, hogy én időben beadattam magamnak a védőoltást! Így legalább ebből kimaradtam! :o)))
    Gyógyulj!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Andi!

      Neked sem jönne most jól ebből a kórságból egy adag.

      Törlés
  5. 1800 mg C vitamin!!!! (elosztva a napon), és mézes fokhagyma... és alvás. Kuckózás. Ha Muszáj nagyúr is megengedi.

    Gyógyuljatok!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt olvastam: olvasztva a napon... a C vitamint... naggyon hülyeeee! :o)))

      Muszájka néha beleköp a levesembe/alvásomba, de tényleg sokat aludtam a héten. Önmagamhoz képest, persze.

      Törlés
    2. Nati, kihagytam a legfontosabbaaaat: ACC 600 vagy FLUIMUCIL 600 (ez utóbbi olcsóbb talán), nagy tüdőgyusziktól mentett meg!

      Közben látom, lentebb is írják!!! KŐŐŐŐ! :-))

      Törlés
  6. Kislányok! Itt a finom havazás, fagy, döglenek a bacik, vírusok, hamar rendbe jöttök! Gyömbéres- citromos- mézes teát rendelek nektek minden mennyiségben! Kerüljétek a tömeget! Na, gyógyuljatok! Imádlak benneteket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a kislányokat és az imádatot magamra (is) értettem, mert az jó:))köszi

      Törlés
    2. A kislányok, és az imádat jó.
      Viszont nem szeretem a teát.
      A családom szerint, ha már megiszom, nagy a baj. S lőn.

      Törlés
  7. Lapítok, mert semmi kedvem beleesni.
    De azt tanúsíthatom, Boróka hangja kétséget nem hagy a gyógyulását illetően.
    Nati, akkor most a csodák egyikét is sikerült megélned, sőt, átaludnod. Zsebi szövege kulcs a felépüléshez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsebi önmaga kulcs a felépüléshez. :o)))

      Törlés
  8. Jajmár te kis te, hát téged is lebirkózott ez a rusnya vadállat, komoly, mi?
    dögrovás az enyhe kifejezés, mortmár érted?:)) sajnállak ám, egyet ígérj meg, a hurutoldót komolyan veszed: lazíts ACC-vel ezerrel, mert megfúlsz, a hangod még sokáig nem lesz ne énekelj:))
    és RENGETEG rengeteg C vitamint
    tudom, hogy tudod, de olyan jó mondani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. C vitamint tolom be ezerrel, ACC juthatott volna eszembe magamtól is, ha lenne nekem olyan.
      Az a neméneklés nagy baj. Azt a Zsebi nem fogja érteni... :o)))

      Törlés
  9. komolyan úgy érzem, mint egy létszámolvasás! Ki volt benn, ki nem ...:))))

    tanárnőnek jelentem ez a dög csak a lányokat eszi? egy darab fiú nemsok, annyi nem beteg tőle

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig erre mifelénk ez pont fordítva szok lenni. Tízből kilencszer pasik döglődnek. És na! AZ mégúgyse hiányzik! Rosszak az emlékeim erről. :o))

      Törlés
    2. A feleseget azonnal gyogyitja a ferj megbetegedese.

      Törlés
    3. A feleseget azonnal gyogyitja a ferj megbetegedese.

      Törlés
  10. Hehe, látom gyógyultok :-)) ACC 600! Tuti!

    **
    Egy kis Galla:

    "Régi, de szeretem:
    A következők közül melyik a kakukktojás?
    1. Köpeny 2. Szörfdeszka 3. Kakukktojás 4. Ahonnan
    A helyes megfejtők között elvegyülünk."

    :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neméééér! Köhögve röhögni sem tudok... :o)))

      Törlés
    2. röhögve köhögni, ez nagyon jóóó,

      Törlés