Mottó

" A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel."

2014. január 5., vasárnap

Véget ért egy fejezet



Nyáron szólt először, lehet, hogy meg kell váljunk egymástól.

Aztán jött a szeptember, Sára új iskolába, Maya óvodába került. Osztottak, szoroztak és októberben megszületett a döntés, nem tudják tovább fizetni a munkámat.

Őszinte leszek, nem estem kétségbe.  Először. Mert sokatsokat kellett utaznom hozzájuk, csak ez elvett a napomból 15 perc híján négy órát. És sok volt már a munka is nekem... két felnőtt, két gyerek, két kutya, akik bennlakók... a kopaszmalac... a legkevesebb gondom a halak akváriumával volt talán... és MINDIG otthon voltak, láb alatt, nnna!
Amikor SáraAnya véglegesítette, hogy nem tudnak tovább fizetni, rögtön hozzátette, de, ha! Én meg belé fojtottam a megkezdett mondatot: Nem megyek még egyszer dolgozni hozzájuk. Néha-néha segíteni, nem mondom. De hosszú távra nem akarom még egyszer. Öreg vagyok már az Ő házukhoz. És ma már csak itt bent, a városban szeretnék munkát vállalni. Ezt régóta így gondolom, hogy ha Hozzájuk már nem, akkor sehová a város határain túl.
Szóval első blikkre picit megkönnyebbültem.
De... Több, mint tíz év! Az nagyon hosszú idő egy ember életében. Az enyémben bizonyosan! Sára a szemem előtt érett gyönyörű, ifjú hölggyé (bár még mindig gyerek, tudom én, de...). Volt idő, amikor hetente háromszor jártam ki, és a három alkalomból egyszer CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZ ÉN NAPSUGARAMMAL TÖLTÖTTEM A NAPOT! Micsoda szép idők voltak azok!
És a Maya! Alig bújt erre a világra, és már a karomban tartottam... a huncut mosolya, ahogy rendet vág a felnőttek között deje ide Apa, MOST! :o))), a hozzámbújóséneklős kicsi lány, akiből egyszer csak óvodás lett, apró kis filigrán tündér és mégis nagy... olyan nagy már.. csak nézem, hogy van ez?
SáraAnya, a forgószél, aki mindig tervez, és kivitelez, meghökkent, és elgondolkodtat, és deviáns, és annyirabaromira józan, hogy az néha már idegesítő. SáraApa meg... Ő nyugodt, túlságosan is az, vajon mi lehet a lelkében? A szokásait sikerült kiismernem, Őt magát csak felszínesen az elmúlt évek alatt.

December 30-án voltam náluk utoljára.
Dolgozni.

És bár néha a pokolba kívántam Őket (mármint a munkát, persze!), nagyon fognak hiányozni.

A búcsúbuli még szerveződik, és ugye Pannus, jössz a tavasz/nyár-ünnepre... és megnézed az évzáró táncbemutatónkat... és melyik versenyemre tudsz végre már eljönni.. és csinálsz csokistetejűt a következő szülinapomra is?






Szeretem Őket, nnna! Nagyonnagyon!











8 megjegyzés:

  1. :))szívbemarkolóan szépen írtad

    VálaszTörlés
  2. Szívbemarkolóan szép az érzés, ami bennem van irántuk.

    Az uccsó napon végig bőgtem az utat hazafelé. De ezt ne mondd el senkinek...

    VálaszTörlés
  3. Szép is ez a sírva vigadás.
    Nagyon benned élnek. És nem hiszem, hogy ez el tudna múlni belőled. De van, amikor valóban lassítani KELL. Meg, akárhogy is számolom, újabb feladatok is várnak Rád!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bezonyááám! Jönnek az újabb feladatok. :o))))

      Úgy érzem, ilyen család, mint Ők, csak egy van/lehet/kell az életemben. Érzelmileg. Valóban sosem fognak elmúlni belőlem.

      Törlés
  4. Minden jót- biztosan feltalálod magad az új helyzetben is. Én azt gondolom, hogy semmi sem történik véletlenül, ennek most jött el az ideje, s a kapcsolat, a szeretet talán így még tartósabb, tisztább is lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Én is azt tartom, hogy véletlenek nincsenek. Valamiért pont most kellett ezt a munkát elhagynom.
      Maradt a barátság.
      Rögtön változtak a telefonbeszélgetéseink is.
      Már nem azért hívnak föl, hogy mit, hol találnak a szekrényben/garázsban/valahol... :o))))


      Már

      Törlés
  5. Nagyon racionális döntést hoztál, de a felemás érzésekért nem irigyellek... a Sára/Maya történetek még nekem is hiányozni fognak...

    VálaszTörlés
  6. Emlékszel a versre, Kati? "Most nem sietek,... érik csendesen
    erő, győzelem....
    ha nem teszek semmit sem,
    csak engedem, hogy szeressen az Isten."

    Komolyan gondolom most is.
    Elfogadom, amit kapok, dolgozom, ott, ahol adatik. Élek a lehetőségekkel. Mert kell a pénz.
    De... Ahogy Ilcsi halad előre a szülés felé, egyre lassul... Ami (REMÉLEM!!!) nem bajt jelez, csak kell nekik a pihenés. Egyre több és több. Elég neki helytállni (Apósi segítséggel már azt is), míg dolgozom.
    Minden napnak, órának, és percnek örülök, amikor itthon lehetek, és tehermentesíthetem. A csekkek meg majd befizetődnek valahogy... valamikor...

    Ha meg végképp nincs mit csinálnom, élvezem azt is. :o)))))

    A Sára/Maya történetek nekem is! Nagyonnagyon!!!

    VálaszTörlés