Búgócsiga

Nem szeretem, amikor azt írja a telefonom, magánszám. Ha valaki hív, szeretem, ha megmutatja magát. Meg persze vannak rossz tapasztalataim is. Óvatosan nyúltam már a készülékhez is, és még óvatosabban hallóztam bele. A rossz érzés beigazolódott. A rendőrségtől hívtak, hogy Gergőt előállították. 72 órára előzetesbe veszik, bíróság elé állítják, az dönt majd a további sorsáról.
Őrült telefonálásba kezdtem. Pénz az nincs, hogy jó ügyvédet fogadjunk, hiszen a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) ügyvédje szerint 3-400 ezer a tarifa, bár ő "baráti" áron elvállalja százezerért+ kihallgatásonként, tárgyalásonként harmincezret kér. És ráérünk részletekben fizetni. Nagyon kedves volt. Elmondta, hogy szívesen ad tanácsot... hogy mennyirenagyon fontos, hogy az első perctől kezdve ügyvéd segítse a bajba jutott gyerekemet. Hálásan köszöntem neki a biztató szavakat, de ezer forintom sincs az ő költségeire. Hívtam a missziót, van-e jogsegélyszolgálat, ügyvéd-önkéntesekkel, akik segíthetnének. Van, beszélnek Eszterrel, intézkednek, hívnak.

Legnagyobb meglepetésemre,  visszahívást kérő sms jött Gergőtől. Az ütő megállt bennem, amikor fojtott hangon megkérdezte, mikor jön már az ügyvéd. Döbbenten kérdeztem, hol vagy? A rendőrségen.! - válaszolta ingerülten.
Ez a gyerek nem normális!- gondoltam magamban, bár hangot nem adtam a gondolatnak. Ott ül a zsaruk között  irodában, fogdában, mittomén, és HASZNÁLJA A TELEFONJÁT. Hallottam a háttérben, hogy szóltak, tegye már el azt a telefont. Hogy neki, vagy másnak hangzott el a felszólítás, nem tudhatom, engem megrettentett. Papus azt mondja, ha nem lett volna szabad a telefonálás, elveszik tőle a ketyerét. Lehet, én frászt kaptam, na!

Még vártam Eszterék telefonját, mikor (fél négy körül) megint Gergő hívott. Hol vagyok, meddig dolgozom, mikor találkozhatnánk. Nem is értettem, de komolyan, hogy mit mond... kérdez... Mikor találkozhatnáááánk??? Méér, hol vagy? Kiengedtek. - jött a válasz.

A találkahelyen nem egyedül várt. A régi barát, Viktor volt vele, ő azonnal tudott menni hozzá, amint hívta.
Mi történt? Miért vittek be? Miért engedtek ki már ma délután? Mostmivaaan????
Alig-alig kaptam értelmes választ.
Láttam rajta, hogy valami van benne, kérdeztem, mi az. Csak nyugtató! - csattant föl NAGYON ingerülten. - Hagggyál már te is békén!
Elnémultam. Percek teltek el (én legalábbis így éreztem), mire újra szólni tudtam. Közben Viktor kínosan feszengett, s az első lehetőségnél villámgyorsan távozott.
Miben segíthetek? - kérdeztem szomorúan. Pénzt kért útiköltségre. Adtam neki. Aztán elköszöntem tőle, és elindultam az ellenkező irányba.
Szeretlek anyu!- hallottam még a hátam mögül... vagy már előttem járt akkor? Nem tudom.
Úgy éreztem magam, mint egy búgócsiga.
Mint akit megpörgettek, és még mindig forog.
Mint akinek fogalma sincs, merre van előre... vagy hátra... vagy mi a fene is van most?!